Előszó
Az 1999-es év eleje képzőművészeti szempontból is fontos eseményre irányította figyelmünket. A véletlen sorsszerűsége által jelképesen is szép, hogy a magyar kultúra napján, január 22-én ünnepeltük...
Tovább
Előszó
Az 1999-es év eleje képzőművészeti szempontból is fontos eseményre irányította figyelmünket. A véletlen sorsszerűsége által jelképesen is szép, hogy a magyar kultúra napján, január 22-én ünnepeltük meg Tóvári Tóth István festőművész születésnapját is, mégpedig a kilencvenediket és vele együtt! Nemcsak Győr városa köszöntötte őt, hanem a főváros képzőművészetet és a művészt szerető közönsége és a szakma is, hiszen ez a kivételesen magas életkor egyben egy következetes művészi életpályát is hitelesített egy fővárosi kiállítás keretében. Jó volt összegyűjteni és látni ezt a - tulajdonképpen - kis kollekciót, mely azonban az alkotó minden jellemző alkotói törekvésébe bepillantást adott. Ez az ízig-vérig győri művész - hiszen pozsonyi születése után már 1912- ben Győrbe költözik a család - 1935-ben végezte el a Képzőművészeti Főiskolát, tehát több mint hat évtizedet töltött már a pályán! Mint köztudott, indítást számára a kiváló mester, Rudnay Gyula adott, aki oly fontosnak tartotta nemzeti hagyományainkat és azok újjáteremtését is. Tóvári Tóth István ugyan végeredményében más piktúrát alakított ki, mint szeretve tisztelt és becsült mestere, mégis hasonlóan fundamentálisnak, fontosnak és szellemileg meghatározónak tekintette egész életében a nagy festői hagyományokra építkezést, egyfajta nemzeti jellegzetesség megteremtését, de mindezt mindig az újat keresés jegyében is. Egy interjúban Tóvári mester így fogalmazott: „Szerintem az a fontos: mindig újat és mégis mindig ugyanazt!" Nos, ez a frappáns megállapítás érvényes egész pályájára és érezhető volt a 90. születésnap alkalmából rendezett kiállításán is. Jó volt itt újra látni pályája első szakaszából, a negyvenes évek elejéről két olyan portréját, melyek felcsillantották mély empátiáját, akkori színhasználatának visszafogott harmóniáját és költőiségét, anyagkezelésének már akkor igen gazdag és széles választékát. Ezekhez a portrékhoz illeszkedett a „Parasztkonyha" légies, lírai szépsége, amely azt mutatta, hogy a harmincas éveiben járó festő milyen hallatlan érzékenységgel közelített a nehéz témához. Aztán felfogása, festésmódja és témái is az idők előrehaladtával változnak. Tóvári Tóth nyitott személyiség. A világfestő számára izgalmas jelenségei közül sok mindenre figyel, s képes ezeket ecsetvégre kapni. Mindig megcsodálhattuk kedvenc témái folyamatos festése mellett is, hogy egészében milyen tematikai gazdagság jellemzi festészetét.
Az életképek közül eleven és erőteljes a „Disznóölés", immár húszéves távlatban is, de idesorolható a „Nádaratás" igen harmonikusan megoldott, színeiben kiegyensúlyozott képe, vagy az alapműnek számító „Halásztanyán", amely felmutatja Tóvári Tóth kiemelkedő kompozíciós képességeit, rajzi felkészültségét, ahogy felülről látunk rá a két dolgos halászra, lendületes színekbe ágyazottan.
Vissza