Tovább...

Előszó

Megilletődve és kissé zavarban írom le ezt a mondatot: Makkai László 75 éves, Makkai Lászlónak nincsenek évei. Ifjúságában is az öregek bölcsessége sugárzott belőle, és hetvenen felül is fiatalos lendület volt minden szavában és gondolatában. Nagy merészség, szinte a lehetetlennel határos róla írni, őt jellemezni és méltatni. "Ki látott engem?" - kérdezheti ő bátran Ady Endrével. Személyiségünk egészét csak a szíveket és veséket vizsgáló Isten látja. Tanítványok, barátok, munkatársak csak egy részt, néha egy villanásnyit látnak belőlünk. A mindig nyílt és mindenkihez egyformán kedves és méltányos, hatalmas tudását soha senki elől el nem takaró Makkai László személyiségének voltak mégis olyan titkai, amikből talán többet láthattam meg, mint mások, életem kiváltsága és egyik meghatározó eseménye volt, hogy egy szemesztert 1948/49-ben a Baseli Egyetem teológiai fakultásán tölthettem el Makkai Lászlóval együtt, szinte naponként találkozva, gondolkozva és vitatkozva. Ő 35 éves, egyetemi magántanár, már akkor neves történész, engem, a 23 éves kezdő teológust egyenrangú félként fogadott szellemi szárnyai alá, és soha nem éreztette velem fölényes tudását, univerzális műveltségét, soha nem letorkolva, hanem mindig vitatkozva és érvelve győzött meg, ha valamiben nem érthettünk volna egyet. Ez volt és maradt pedagógiai módszere, amit mindmáig megőrzött. Magam még a lelkészi vizsgákra készültem; ő már a sárospataki professzorság küszöbén állott. Bár nem üres kézzel mentem én se Baselbe, hiszen Makkai Sándor, Révész Imre, Czeglédy Sándor, Török István, Vasady Béla tudománya kavargott bennem. Thurneysenkért és Barthért mentem oda, és Makkai László volt, aki Cullmannhoz vezetett és egy életre eljegyeztetett az üdvtörténeti gondolkodással. Micsoda gondolatpezsdítő idők voltak! Az európai szellem újraeszmélesének korszaka a II. világháború rettenetes kataklizmája után, az Egyházak Világtanácsa megalakulásának éve; Baselben a pápa szerint akkor a világ legjobb teológiai fakultása működött, 1948-ban és 1949 tavaszán még reménykedtünk a demokratikus Magyarország és az egyházi ébredés kibontakozásában, teológiai elmélyülésében, állt a négy ősi Kollégiumunk, még mindig volt 8 középiskolánk és egész országot behálózó bibliaiskolai mozgalmunk.
Soha nem beszéltünk róla, hogy a neves történészt mi indította pályája delén, hogy teológiát tanuljon. Ez olyan természetes volt nála, mint a tavasz lehelete. Bizonyos volt felőle, hogy az adott történelmi helyzetben úgy használhat egyházának és hazájának a legtöbbet, ha nemzetközi szinten sajátítja el a teológiát, és históriai tudását a legkorszerűbb teológiai tudással bővíti ki és ötvözi. Vissza