Belül ragyoghatsz

Fülszöveg

Tóth Sándor azok közé a szerencsések közé tartozik, akiknek a hazulról hozott természetélmény ösztöne diktál; tömörítésre, az elvonatkoztatás monumentális mozdulataira is ez készteti. A folytatódásba vetett hit egy tőről ered benne a gyermekkori kozmosz-élménnyel. Ahol a templomi színes folyók közelségében még őrangyalok vigyáztak, ott mondja ki: "Nem állt meg még a föld szíve. /Köröttünk annyi gyermekarc. /Mind tükör." E tükör megláttatja vele az emberi összetartozás jövőbeli lehetőségét, az önzés birodalmából az ígéret földjére vivő utat, a feleség, a kettős szívverésű hitves halhatatlan vágyait.
Semmi sincsen a hívő versekben a vallásos líra gyakori kenetességéből, szentenciózus hangjából. Az elalvó esti völgy, a városvégi kert ihlető tapasztalataiból épp oly magától értetődően következtet a mindent elrendező transzcendencia létére, mint a rigók reggeli énekéből...
Saját világa megjelenítésében a kevéssel sokat mondó költőelődöket követi. Ember eszményei közt ott szerepel Sík Sándor és Keresztury, Rajeczky Benjamin és Rónay György. Különös módon, az utóbbi emlékét, továbbélését egy csonk vadkörtefa látványából tudja megindító érzelmi melegséggel fölidézni. Sipos Gyula talán legszebb verse, az Elégia egy somogyi vadkörtefához után ez a másik tépett fa is a ronthatatlan szépség védelmező őreként, jelképeként jelenik meg a költeményben.
Tóth Sándort egyébként az erdők, hegyek, a sok hó és a gyakran megáradó mesehangulat olykor a kitűnő szlovák költővel, Milan Rufusszal rokonítja. Épp ezekben az írásokban érhetjük tetten leginkább egyéni látásmódját, formakészségének hajlékonyságát, az áttört, finoman rétegzett valóságábrázolást: "Délutánra aztán megjön / zápora kristály-pihéknek / s mint megannyi bogár-rajzás / zizen-zúg az erdő alja" (Kályha-tűzfény rajzolatban)
Tóth Sándor közös sorsunkért aggódó kérdésére ő maga ad költészetében érvényes választ. Fodor András Vissza