Múlt időben

Előszó

Arról a legnehezebb írni, amiről tulajdonképpen mindig is írtam. Személyes emlékeimből is szemezgettem már nem egy írásomban - ezek is bekerültek ebbe a könyvbe de közvetve és szétszórtan, mint magvető a búzaszemeket regényeimbe, novelláimba is belecsempésztem a szülőfalumat, Tiszalúcot. Hiszen az író életében meghatározó az a hely ahol született, ahol először ráeszmélt a világra és ahová évtizedek múltán is visszajárhat, valóságosan vagy a gondolat szárnyalásával, lélekben feltöltődni.
Ezért hát negyedszáz megjelent könyvem után elérkezettnek láttam az időt a szülőfalum könyvének a megírására is. Múlt időben, ezt adtam címül, ami azt is jelenti, hogy nem a jelenkori falut kívánom láttatni, hanem gyermekkorom, ifjúságom színterét, az akkor élt embereket. Mert annak az egykor volt faluközösségnek ma már csak a nyomai lelhetők fel, és nem csupán az én falumban, de szerte a magyar vidéken, a mindinkább rideggé váló, elidegenedéssel küszködő világban. Ez persze elkerülhetetlen, hiszen a falu már-már idejét múlt képződménnyé satnyul, az ország városiasodik és ez még inkább így lesz a jövőben, amíg egyszer csak eltűnik az utolsó kis község is, vagy jobb esetben meghagyják skanzennek, turistacsalogató látványosságnak.
Szerencsére ez ma még csak „vízió", de biztos ami biztos, nem árt ennek elébe menni, akár ezzel a könyvvel is. Menteni, ami még megmenthető az évtizedek alatt felhalmozódott emlékanyagból, amit a szülőfalumról magamban őrzök. Mert nem lehet különválasztani Tiszalúctól az én múltamat sem, a kettő együtt van ebben a könyvben. Hiszen a közvetlen családomon kívül csak azokról az emberekről tudtam hitelesen írni, akik bekerültek az érzelmi „holdudvaromba" és így vagy úgy, erősebb vagy lazább kötődéssel, de közel álltak hozzám. Ennek folytán - úgy gondolom ez megbocsátható - csak olyan falumbeliek szerepelnek az írásaimban, akiket emberségük, egyéniségük vagy éppen különösségük okán - névvel, monogrammal vagy költött névvel - érdemesnek tartottam a megörökítésre és akikre ma is jó szívvel emlékezhetnek a leszármazottaik. írhattam volna többekről is, de akkor ez a könyv nagyon hosszúra nyúlna, ezért igyekeztem olyanokat választani az emléktáramból, akik leginkább reprezentálhatják azt a régi falut, bővebb vagy akár csak villanásnyi megidézésükkel. Ezért is döntöttem úgy, hogy nem regényben, hanem novellákban, karcolatokban teszem meg mindezt. Már csak azért is, mert korábbi művem, az Anyám könyve, regénynek tekinthető és abban is sok szó esik Tiszalúcról. Vissza