Tanító- és óvóképző főiskolák az új ezredév küszöbén

Előszó

Ezer évvel ezelőtt Szent Márton hegyén alapított Géza fejedelem kolostort. Ezer esztendeje a Szent Márton-hegyi első magyar iskolából indult el a hazai iskolaszervezés, az európai kultúra meghonosítása, terjesztése.
Az iskolák voltak mindig hivatottak arra, hogy az európai műveltség közvetítése mellett őrizzék, s ápolják hagyományainkat. A múlt értékeinek, tapasztalatainak számbavételével, összegzésével erőt és példát meríthetünk további munkánk megalapozásához, fejlesztéséhez.
A magyar iskola millenniuma alkalmából jelent meg kötetünk, amely először kísérli meg, hogy a jelenlegi hazai tanító- és óvóképzés múltját, jelenét, s terveit intézményenként mutassa be.
Ezek az intézmények nem rendelkeznek évezredes múlttal. A pataki, a debreceni hagyományok ugyan a XVI-XVII. századig nyúlnak vissza, de a tanítói tevékenységre való felkészítés intézményes kereteit először Mária Terézia uralkodói rendelkezése, az 1777-ben megjelent Ratio Educationis fogalmazta meg. A Ratio nyomán kijelölt normaiskolák közvetítették először a mintát a „tanítás módjában, nyelvtanításban, az ékes- és helyesírásban és számvetésben" a gyakorló tanítók számára nyári és téli tanfolyamok keretében.
Az önálló, más oktatási intézménnyel kapcsolatban nem álló, egy- vagy kétéves mesterképző intézetek a XIX. század első felében, a reformkorban nyíltak.
A tanítóképzők tartalmi és szervezeti kereteinek megújítása, az állami képzők felállítása Eötvös nagyjelentőségű népoktatási törvénye, az 1868. évi 38. törvény nyomán következett be.
A debreceni, győri, nagykőrösi, pataki tanítóképzők mellett ekkor nyílt meg a bajai képző, a budai mintaképezde, s ekkor alakultak meg a törvény szellemében az intézmények gyakorló elemi iskolái.
A XX. század első negyedében kezdte meg működését a gyógypedagógiai, a jászberényi és a zsámbéki képző.
Az 1958. évi 26. számú törvényerejű rendelet alapján a korábban működő több mint 40 középfokú tanítóképző helyett 11 felsőfokú tanítóképző (Baja, Budapest, Debrecen, Esztergom, Győr, Jászberény, Kaposvár, Nyíregyháza, Sárospatak, Szeged, Szombathely) és 3 felsőfokú óvónőképző (Kecskemét, Sopron, Szarvas) létesült hazánkban. A 70-80-as években a regionális igények kielégítése céljából Szekszárdon és Békéscsabán alakult tanítóképző főiskola, Hajdúböszörményben pedig óvóképző intézet. Vissza