Pixel

Előszó

Részlet a könyvből:

"A kéz ujjai rövidek és párnásak, a körmök tövig vannak rágva. A kéz egy hatéves fiúé. A kéz ujjai segítenek számolni, a kéz segít eltakarni a szemet. A gyerek egy hokedlin ül, és szabókrétával köröket firkál az asztallapra, noha többször megkérték már, hogy ezt ne csinálja. Csigavonalban rajzolja a karikákat, és azt képzeli, hogyha végtelen hosszú ideig köröz, akkor a vonalak egymásra rakódnak és majd kiemelkednek térben az asztallapból, mint egy térbeli rugó. Megpróbálta ezt elmagyarázni a többieknek is, de mindenki félbeszakította, úgyhogy most egyedül, félrehajtott fejjel dolgozik a deszkán, karjával takarva a rajzot. A szabókrétát a fiókban találta meg, oda dugták el a nagyok. A kisfiút egyébként Dawidnak hívják, a varsói gettóban lakik az anyjával, Bozenával és annak nővéreivel. Az ajtót belökik, a szobában tartózkodó három ember a sarokba szorul. Amikor Celina felugrik, még észreveszi a szabókrétát, de mondani már nem tud semmit, mert lelövik. A szabókréta leesik és kettétörik. Később, amikor a fiókban idegenek kutatnak evőeszközök és ezüstnemű után, valaki rálép. Dawid sajnos később sem tudja befejezni a krétás kísérletet, mert nem éli túl a háborút. Treblinkában hal meg. Vissza

Fülszöveg

"Este kiültek a kis ház tornácára, és a doktornő elégedetten nyugtázta, hogy a férfinak egész nap nem szólt a mobilja, mert kikapcsolta. Kortyolgatták a vörösbort, néztek bele az ereszkedő sötétbe. A férfi egyszer csak váratlanul a távolba meredt, és meglepődve mutatta, hogy jé, emelkedik a víz, hogy egyre szélesebb hullámok jönnek a tornác felé, és hogy nem érti. Mikor itt nincs is tó a közelben. A nő azt felelte, hogy tényleg, és milyen szép ez a nagy víz, ahogy tükröződik rajta a hold. A férfi jól látta, hogy a hömpölygő víztömegen semmiféle hold nem tükröződik, és túlságosan romantikusnak is találta volna ezt a képet, de nem akart vitatkozni. Egyrészt piszokul fájt a feje, nyilván a vezetéstől, másrészt érezte, hogy beleszeretett ebbe a kék szemű, ismeretlen doktornőbe."

Egymással ütköző emberek és sorsok kavarognak térben és időben, véletlenszerűen találkoznak, ám mégis olyan érzésünk van, mintha egy közös testhez tartoztak volna egykor, csak ezt a testet szétszakította volna valami, ahogyan a könyvben fel-feltűnő párokat is. Fej, szív és kéz: minden testrészhez egy történet tartozik. Humor és keserűség regiszterei váltogatják egymást, hol a közelítés fájdalmas pontossága, hol a távolítás iróniája jellemzi az egymásra épülő történeteket.
Tóth Krisztina új könyvében a fejezetek önálló pixelkockákként működnek: önmagukban is egyedi színűek és izgalmasak, de ha észrevesszük közöttük a kapcsolatok összetett rendszerét, vagyis ha hátrább lépünk egy lépéssel, valami új és lenyűgöző, nagy történetté állnak össze. Állandó közelítés és távolítás, kicsinyítés és nagyítás váltakozása rajzolja meg szemünk előtt ezt a sajátos és időközben nagyon is élővé váló szövegtestet. Vissza