Fülszöveg
Juvan Sesztalov 60 éves.
17 éve ismerem Leningrádból. Akkoriban Juvan annyi idős volt, mint most én. Tanított bennünket aggódni a cirbolyafenyőkért, a szibériai tajga cobolyaiért, szülőföldje érintetlenségért.
Juvan érzi, új versei és írásai rá a tanúság, hogy 1997-ben félteni kell az egész világot. Veszély van. Veszély van. Mint elgyökértelenült fa állunk egyedül a sajátmagunk szította fekete viharban. Juvan 60 éve, az ő tudása, tapasztalata jelzi a kiutat.
Vissza kell találni a bennünk és körülöttünk létező Harmóniához. Juvan tudja, hogy így, ezzel a szóval ez túl egyszerű. Torum. Ez a szó a kiindulópontja annak az iránynak, amelyet ő javasol nekünk. Menni valamerre mindenképpen kell. (Tóth József)
A nagy fehér madár
Álldogálok a parton. nagy fehér madár tükörképe lebeg a vízen. a pusztulóban lévő Fehér Daru.
Megsiratja-e valaki Szibéria ősi madarát, amely a rozsdavörös alkonyatban égnek tartott csőrrel, remegő szárnytollakkal haláltáncát járja?
S megsiratja-e valaki az...
Tovább
Fülszöveg
Juvan Sesztalov 60 éves.
17 éve ismerem Leningrádból. Akkoriban Juvan annyi idős volt, mint most én. Tanított bennünket aggódni a cirbolyafenyőkért, a szibériai tajga cobolyaiért, szülőföldje érintetlenségért.
Juvan érzi, új versei és írásai rá a tanúság, hogy 1997-ben félteni kell az egész világot. Veszély van. Veszély van. Mint elgyökértelenült fa állunk egyedül a sajátmagunk szította fekete viharban. Juvan 60 éve, az ő tudása, tapasztalata jelzi a kiutat.
Vissza kell találni a bennünk és körülöttünk létező Harmóniához. Juvan tudja, hogy így, ezzel a szóval ez túl egyszerű. Torum. Ez a szó a kiindulópontja annak az iránynak, amelyet ő javasol nekünk. Menni valamerre mindenképpen kell. (Tóth József)
A nagy fehér madár
Álldogálok a parton. nagy fehér madár tükörképe lebeg a vízen. a pusztulóban lévő Fehér Daru.
Megsiratja-e valaki Szibéria ősi madarát, amely a rozsdavörös alkonyatban égnek tartott csőrrel, remegő szárnytollakkal haláltáncát járja?
S megsiratja-e valaki az aranybundás cobolyt, mely az orvvadászok elől fáról fára szökken, míg az erdő el nem fogy körüle, s ott túl meg nem nyílik a mocsár?
Megsiratja-e valaki az elmenő-bálnákat, medvéket, tavaszi fehér pillangókat?
Megsirat-e valaki - minket?
Az emberke születnek és meghalnak. Az állatok is. A virágok is. A csillagok is. S hol vannak már a kunok, jászok, besenyők, az avarok és géták? Itt mosolyognak fiaim szemében, unokáink tekintetében.
Hol vannak a fekete szittyák, a vitéz thrákok, és a hátrafelé nyílazó parthusok, a Római Birodalom félelmetes ellenségei? A thrák bolgárul dalol, az iszonyú rhétus spagettit eszik stanicliből...
Az a sok-sok nyelv az ős-szimfónia. Az a sok-sok nép az ős-káprázat. Néha egy-egy hangszer összetörik, néha egys or fát kivágnak, egy vihar elvágtat. Olyankor üresebb lesz a szél, sötétebb lesz az erdőzúgás s a folyók futása.
Juvan Sesztalov vogul / ahogy ők nevezik magukat: manysi/ öltő ezen a vidéken született. ősei sámánok, medvevadászok, halászok. Itt élt tízéves koráig. Az ő filozófiája a pogány vogul világmagyarázat. Az ő hite az ősi pogány hit. Az ő Istene Torum. Ő verseiben átmenti népét. Költészetében a pusztuló fehér daru próbálgatja szárnyát: bírja-e még?
Vissza