Történetírás és forráskritika

Előszó

A történeti vizsgálódás indítóoka az ember ösztönös érdeklődése a körülte folyó események előzményei, saját őseinek és a hozzá közelállók elődeinek élete és cselekedetei, általában a homálybavesző mult minden eseménye iránt. A történetíró ezt az érdeklődést elégíti ki. Célja elmúlt emberi életjelenségek, emlékezetreméltó események, régi történések megörökítése. Ezen az állandó és változatlan célon túl azonban a történetírók célkitűzése s vele a történelem tartalma és módszere is koronként változik.
Az előidők hagyományait szájról-szájra adó öregek, a szájhagyományt hősi regévé feldolgozó énekmondók s az első történeti feliratok, feljegyzések, évkönyvek írói hallgatóik és olvasóik szórakoztatására, a vallásos jellegű őskultusz elmélyítésére és - oktató célzattal - az elhalt hősök, példaadó egyéniségek dicsőítésére törekedtek. Később új szempont lép előtérbe: a történetíró tudatosan törekszik a mindenkori uralkodó és dinasztia politikájának, kormányzati tényeinek igazolására s ezúton isteni elhivatásuk bizonyítására. Első jelentkezése ez a történetírás politikai utilitarizmusának, más szóval: gyakorlati célzatú irányzatosságának.
Ilyen volt a célkitűzése - ókorban és középkorban egyaránt - a hősök, uralkodók, dinasztiák élete és cselekedetei körül forgó elbeszélő történetírásnak. A korai középkorban azonban a régi célokhoz a katolikus középkor transzcendens világszemléletében, skolasztikus filozófiájában és teológiai univerzálismusában gyökerező új cél járult. Vissza