Előszó
A történelem nem mese. Nem kitalált dolgok hangulatos elmesélése. Célja is komoly, sőt életbevágó. Arra való, hogy valóban megtörtént események okainak én következményeinek megmutatásával eligazítást nyerjünk a mában és irányelvet a jövőre. Nem azért szedjük rendbe a mult kusza eseményeit, hogy pusztán szellemi erőgyakorlatot végezzünk. Hanem azért kell megismernünk a multat a maga valóságában, hogy belelássunk az emberi küzdelembe és sorsba. E belátás segít bennünket a ma nehéz kérdéseinek a megoldásában, s ez a belátás irányít bennünket abban is, hogy milyen célokat tűzzünk magunk elé a jövőben és milyen eszközökkel, milyen magatartással, milyen erőfeszítéssel igyekezzünk azokat megvalósítani.
Ez a történelem nem csaták, nem királyok, nem is népek története, hanem az ember története. Vagyis nemcsak egyes követendő mintaképekre mutat rá, nem is pusztán kicsiségekre és hibákra vet világot, hogy azokat elkerüljük, hanem az emberhez szól - az emberről. Tehát azt szólaltatja meg, ami az embert a múltban jóra vezette vagy romlásba döntötte. Az ember pedig kettős irányú törekvéssel boldogult természeténél fogva. Test és lélek az ember, s így anyagi és lelkületi igényei vannak. Ezeket anyagi (testi) és szellemi (lelki) javaknak nevezzük. Nem is egyéb az emberiség története, mint az anyagi javak és lelkületi kincsek megszerzésére fordított küzdelem. Küzd az ember egymással, küzd a természettel és az állatokkal egyaránt, hogy e javakból az igényeinek megfelelő mennyiséget megszerezze. Később a nemzetek versengenek egymással e javakért, - rendszerint válogatatlan eszközökkel. Ha az egész emberiség története küzdelem, még inkább az a miénk, a magyarságé: szomorú, keserves küzdelem. Sokszor szinte a kétségbeesés és elhullás, szertemorzsolódás - határán. De ez a küzdelem minden keserveivel együtt is biztatás a jövőre. Mert mindig igaz, hogy egyén és nemzet is csak nagy áldozatok árán merít hitet és erőt a jövőre. Éppen az a nagy áldozat, amellyel „megbűnhődte már e nép a multat s jövendőt", ez a nagy odaszánás adja azt a bizodalmat, azt a lendületet, azt a hitet, ami a jövő kivívásához kell. E nélkül soha nem volna képes ez a nemzet arra az erőfeszítésre, arra a nagy küzdelemre, ami a trianoni összeomlás miatt szakadt rá, s amelyet vállalnia kell, ha meg akar maradni az élő nemzetek könyörtelen versenyében... Erre a magyarság biztatást lel a természetes erehében, az erős lelkében. De a hitet, az akaratot, a meggyőződést, a bizodalmat a mult tanulságaiból meríti. Erre való ez a történeti áttekintés is, amelyben az emberi és a nemzeti küzdelem két sarkának, a testi javakért és lelkületi kincsekért folytatott küzdelemnek legfőbb mozzanatait világítjuk meg. Nem adatokat mesélünk tehát, hanem a küzdelemre irányítjuk a figyelmet, hogy a nagy feladathoz, a nagy küzdelemhez bizodalmat és erőt merítsünk a multból. Ismeretet nyujtunk, hogy eligazítson a mában és irány t szabjon a jövőnek.
Szombathely, 1933 nyarán.
Vissza