Történelem IX.

Előszó

„Szinte mindaz, ami ma Földünkön történik, vagy akár az is, ami holnap a világegyetemben történni fog, magán viseli Európa bélyegét, bármennyire másként vélekednek is erről a történészek és az etnográfusok, akik más világokat is igyekeznek felfedezni, lényegében azért, hogy fölrázzák azokat letargiájukból, és kifosszák szellemi kincseiket. [...] Az európai kultúra megjelenéséig valamennyi általunk ismert kultúra voltaképpen részkultúra volt: a Földnek csupán egy sarkát ismerték, bármennyire kiterjedt volt is az a sarok, és a szellemnek csak az általuk felfogott megnyilvánulásairól tudtak számot adni. Egyedül az európai kultúra volt képes [...J miután több változatot is kipróbált (a bizánci, a római katolikus, az olasz, a francia és az angolszász változatot, melyek közül az utóbbi kettő lényegében germán fogantatású volt) a történelmi tudat által az összes ismert kultúra felé megnyílni. Hozzá képest az összes többi helyi kultúrának tűnik. Vajon az Európa-központúság illúziójáról volna itt szó? Hiszen tulajdonképpen az egyiptomi, kínai és indiai kultúrát nem is teljes kultúrákként, hanem csak kultúrkörökként tartjuk számon, sőt bizonyos tekintetben még a csodálatos és örökké termékeny görög művelődés csillagképe is így tekinthető. Amikor Spengler vagy Toynbee kultúráról beszél, tulajdonképpen egyszerű kultúrköröket mutat be, amelyek sorába az európai kultúra is beletartozik. Ám a teljes Kultúra és a kultúrkörök közötti különbséget már érzékeltettük. Egyes népek vagy zárt konglomerátumok sajátjaiként a kultúrkörök nem ápolták és nem ápolják a teljes ember kultuszát annak valamennyi megnyilvánulásával, amiként - mivelhogy nem állnak ökumenikus alapon - elhanyagolták és elhanyagolják a világ többi részét, vagyis az egész lakott Földet, az oikumenét is. Önmagukba és abba a körbe zárkóztak, ahol találkoztak a természettel. Amikor a nagyszerű görög kultúrában megfogant az emberi tökély, a kalokagathia eszméje, a görögség ezt nem adta át a nemzeteknek, úgy, ahogyan a kereszténység adja át üzenetét vagy Európa az értékeit és a civilizációját; amikor pedig tökéletesre csiszolta nyelvét, és kezdte kiaknázni a benne rejlő lehetőségedet, a görög kultúra nem tartotta szükségesnek, hogy összemérje más nyelvekkel, ahogyan az európai lingvisztika teszi; amikor arra törekedett, hogy minden lehetőt megismerjen, történelme által néni nyílott meg az egész világ számára [...] és végül, még akkor is, amikor a ráció csúcsaira emelkedett, megtorpant az irracionális előtt, és nem integrálta azt racionálisan még a számok tudományában sem, hanem hagyta a vallás homályos zónáiban elmerülni. Az irracionálisát tulajdonképpen valamennyi kultúra odaát hagyja, ezzel szemben az európai kultúra áthozza, és itt testesíti meg. Nem tekinthető tehát »Európa-központúságnak«, ha kijelentjük, hogy az európai kultúra lehet az egyedül érvényes modell minden más kultúra számára. Európa-központúságról csak abban az időben beszéltek, amikor Európa semmibe vette más kultúrák és civilizációk értékeit, noha történeti síkon már kapcsolatba került azokkal. A XX. században azonban a kifejezés megtisztult pejoratív értelmétől, hiszen ekkor az európai kultúra nemcsak hogy befogadta mindazt, ami más kultúrákban egyetemes érvényű volt (elsősorban a művészet és a nyelv, de némelykor a gondolkodás területén szerzett tapasztalatokat is), hanem kiterjesztette azokra a maga erkölcsi, eszmei, gazdasági és civilizatorikus értékeit, mintegy európaiasítva az egész földkerekséget. Márpedig ha a jelen horizontális síkján az európai modellt más körök oly természetes módon befogadják, miért ne hathatna az az idő vertikális síkján is, elénk állítva azt a prototípust, amelynek fényénél fölfoghatjuk a múltbeli kultúrák korlátait, és elképzelhetjük a jövő lehetséges kultúráját?" Vissza