Előszó
Harmatos, mosolygós májusi reggel volt. A nap már teljes erővel öntötte szét aranyló sugarait, de a faleveleken, virágokon, fűszálakon még ott csillogtak gyémántszinekben tündökölve az apró...
Tovább
Előszó
Harmatos, mosolygós májusi reggel volt. A nap már teljes erővel öntötte szét aranyló sugarait, de a faleveleken, virágokon, fűszálakon még ott csillogtak gyémántszinekben tündökölve az apró vízcseppecskék, és néhol összefolyva, súlyukkal szinte meghajoltatták a finom kocsányokon ülő színes szirmokat.
Fenn, a magasban, a galyak között trillázva ugráltak, röpködtek az erdők-mezők fáradhatatlan torkú kis dalosai és szaporán keltek versenyre a falu templomának ércnyelvű harangjával, mely csengő, messzeszálló hangokon hívta, szólongatta virágbaborult oltára elé a község derék, munkás népét.
Ma azonban kevesen hallgattak a szelíden ringó, ünnepies hangokra. Végig az országúton, mely közvetlenül a templom előtt kígyózott szélesen és fehéren, mint valami hatalmas, végnélküli szalag, amelyet szeszélyes, nyugtalan kezek tűztek a falu szive fölé és amely más napokon csendes, elhagyatott s csak olykor porzik át rajta egy-egy lassú mozgású szekér, ma lármás, hangos és szinte túltömött emberekkel, kocsikkal, barmokkal, amelyek ugyanegy irány felé tartva szelik át a falut. Lajbis, ünneplőruhás férfiak; helybeli és idegen, cifra öltözetű asszonyok, széles, rojtos kendőkkel, virágos selyem sok ráncú, bő és rövid szoknyákkal, szűk, fehér ingvállas pruszlikokkal, rikító színű, hosszan libegő szalagokkal; leányok gyöngyös pártákkal, simára fésült, sok ágba, szalagok közé font hajukkal, színes, gyöngysorba fűzött üveg-klárisokkal nyakuk körül, akiknek arca pirosra gyúlt az izgalomtól, az örömteljes várakozástól.
Vissza