Előszó
Mindig azon igyekeztem, hogy apa és Albert között elsimítsam az egyenetlenségeket. Ritkán sikerült. Komlós mégis rendületlenül bízott bennem.
Azon a napon, amikor, tudtunkon kívül, életünk folyása...
Tovább
Előszó
Mindig azon igyekeztem, hogy apa és Albert között elsimítsam az egyenetlenségeket. Ritkán sikerült. Komlós mégis rendületlenül bízott bennem.
Azon a napon, amikor, tudtunkon kívül, életünk folyása jelentékeny fordulatot vett, Komlós megállott előttem, szokása szerint elővette óriási, kockás zsebkendőjét, megtörölgette izzadó homlokát, csavart egyet tekintélyes nagyságú uborkaorrán, majd így szólt:
- Azt a gaz Pribóczit az ördög küldte ide. Megint kiásott valahonnan valamit, amivel felbőszítse a méltóságos urat. Nem lehet bemenni hozzá, pedig a lovak miatt beszélni kellene vele. Haj, haj! Sokkal kevesebb baj volt, míg az új titkár nem keverte a kártyát. Csak tudnám, mit akar!
Sóhajtottam. Mit mondhattam volna? Pribóczi, úgy látszik, halálos ellensége Albertnek.
- Gondolja, Komlós bácsi, hogy a titkárnak baja volt, valahol, valamerre, Alberttel? Gondolja, hogy ismerik egymást? - kérdeztem, csak éppen hogy mondjak valamit.
Komlós annyit tudott a dologról, mint én.
- Ha ismerné se lehetne rosszabb hozzá - morgott ingerülten. - Éppen eleget kínlódunk anélkül is. Albert úrfi, sajnos, - nagykorú.
- Az ám! - tettem hozzá. - Apának hiába mondom, hogy ha nem ad neki pénzt, botrányokkal zsarol ki sokkal többet. Mégse lehet engedni, hogy csúf bajokba keveredjék. Igaz? A végén apa fizet, Albert pedig töri a fejét, mivel lehetne apát újabb áldozatokra bírni. Bíz ez nem valami szép dolog és nem kellemes állapot. Albert tudhatná, mennyire kíméletre szorul apa beteg szíve.
Vissza