Törökbálint egykor és ma

Előszó

Tisztelt Olvasó!
A "Gondolkodom tehát vagyok" megállapítás egyenes folytatása: írok, hogy megmaradjak! Ez a megállapítás nem csak a könyv írójára vonatkozik, hanem arra a témára is, amit leír. Aki saját településének-községének "kincseit" oly nagy értékűnek tartja, hogy azokat megóvja és megörökíti az utókor számára, a hagyománytiszteletnél többet tesz. A mi községünk Törökbálint évtizedeken keresztül elhanyagolt település volt Budaörs és Budapest árnyékában. Környezeti szépségében azonban akkor is kiemelkedő volt. A község belterületét övező erdők, az utcák és kertek dús növényzete feledtetik velünk, hogy Törökbálint az egyedüli település az országban, ahol három autópálya csatlakozik - így egyben a főváros nyugati kapuja is. A négy év alatt elvégzett teljes közművesítés, a családiházas jelleg megóvása, munkahely-teremtő beruházások létesítése az autópályán kívül - ez mind biztosíték arra, hogy az itt élő emberek biztonságban, jól érezzék magukat Alkotni, építeni, fát, virágot ültetni itt nem álom, hanem valóság. Erről számolunk be ebben a könyvben, honfoglalásunk ezeregyszázadik évében a hazaszeretet, a nemzeti tudat, a hagyománytisztelet felélesztése és megtartása érdekében. Ezen célokat szolgálja, hogy ez évben emlékművet létesítünk a tervezett faluközpontban. 1996 nyarán: Dr. Elek Sándor polgármester Vissza

Fülszöveg

Irigyelve olvasom Wittinger Antalnak a mottóban is idézett szavait az általa írt Török-Bálint története és leírása című könyvből. Milyen okai lehetnek, hogy mára eltűnt az ilyen gondtalan, a szülőföldhöz kötődő gyermekkor? Hová lettek a csak titkos helyeken elsuttogható gyerektitkok? Nyáron a művelődési ház termeibe kéretzkedett be rendszeresen egy csoport gyerek játszani - holott itt az erdő szemvillanásnyira. A ház mögött tízévesek cigiznek - pedig ahhoz is jobb búvóhely lenne a fákkal fedett domboldal. De ők inkább behúzódnak a házak közé - nem szeretnek már "ott kinn"... Nem látom őket sem erdőben, sem patakban turkálva (talán jobb is?), sem réten - pedig változatos élőviláguk sok felfedezni valót tartogat -, talán tévét néznek, vagy a videó előtt ülnek... Pedig a szülőföld szeretete a fára mászással, a kacsázással a vízen, a kis gyermeki titkokkal kezdődik. Azzal, hogy a gyerek beleéli magát környezetébe, életének természetes részévé válik az őt körülvevő világ. Ragaszkodik hozzá, mert ismeri, mert hozzáláncolta fantáziája, napjai közösek vele, sőt, a "felnőttvilág" érdekes történetei is e környezetben játszódnak. Sajnos mára az izgalmas történetek nem a gyerekágy mellett, s nem is a közös vacsora közben hangzanak el - ami után olykor kiküldték a gyereket, mert olyan rész következett, ami "nem az ő fülének való", ezzel csak tovább csigázva kíváncsiságát, - hanem a tévéből, rádióból, újságból készen kapjuk őket. S a játék sem az ipi-apacs, bújócska vagy durr-durrosdi, hanem az asztalon is tologatható Batman. Vissza