A zöldköves gyűrű

Előszó

Részlet a könyvből:

Terka megállott a magas, fehér ajtó előtt, belesett a kulcslyukon, hallgatózott egy kicsit, azután óvatosan kopogott vörös ujjaival. Az ajtó mögül semmiféle válasz sem hallatszott. A ház gondozója, az öregedő cseléd visszafojtott lélegzettel figyelt egypár pillanatig, de csak a gyermekek lármáját hallotta a harmadik szobából.
- Pedig egészen bizonyos, hogy itt van - fontoskodott magában -, az előbb láttam a botját meg a kalapját.
Mégegyszer kopogott, most már nyomatékosabban, de a várvavárt bebocsátó ige most sem hangzott el. Ugyanebben a pillanatban megujult és megerősödött a diadalmas orditások, éles gyermeksikoltások lármája és Terka, azzal a gondolattal, hogy lesz, ami lesz, megnyomta a kék üvegkilincset. A sötét szobában ott ült az ablaknál, akit keresett. A bútorok barna árnyékokba burkolódzva húzódtak meg a homályban. Csak a csillár kristályprizmái csillogtak bágyadtan a sarki füszeresbolt lámpáinak felvetődő fényében. Az ablaknál ülő férfi arcéle és fekete alakja a finom csipkefüggönyön át nézve is élesen rajzolódott a félig-meddig világos ablaktábla négyszögébe. Mikor a cseléd belépett, meg sem mozdult: a túlsó utcasor félénken pislogó petróleummécsesét nézte fáradt tekintettel.
- Tekintetes ur! - mondta Terka és tisztességtudóan megállott az ajtóban. - Nem birok én már a kisasszonyokkal meg az Anti urfival. Fölforditják az egész házat, most meg széttörték azt az üvegizét az ablakba, oszt a kénesővel játszadoznak... Vissza