Fülszöveg
Hat-hét évvel ezelőtt kezdtem először tervezgetni olyan verseskönyvet, melynek egyetlen dallama, egyetlen témája van, bár tizenöt-húsz hosszú versre tagozódik. Akkor azt a címet adtam képzeletbeli könyvemnek: Ábrándozások Csi-an hercegnőről. Nem tudtam, miért neveztem el így azt az asszonyt, ki otthagyta a hozzánőtt férfit, és új szerelmével elvágtatott az ismeretlenbe. Csi-an hercegnő neve alighanem az elhagyottság helyzetének lírai megfogalmazása volt, hiszen életem során többször kerültem ebbe a helyzetbe, többször kényszerítettem másokat is bele. Egy régi kétsoros versemben még csak ennyit tudtam erről a helyzetről és következményéről: Természetes bűn tovább élni, ha elhagy, aki szeretett. Csi-an hercegnő pusztába vágtatásának idején már azzal is tisztában voltam, hogy a tovább-élés természetes bűnéért soha nem gyógyuló sebekkel fizet az ember, de sebei egyúttal meg is szabadítják attól, hogy saját sorsa fájjon. Magába öleli mások sorsát is, így önmaga marad, és át is lényegül:...
Tovább
Fülszöveg
Hat-hét évvel ezelőtt kezdtem először tervezgetni olyan verseskönyvet, melynek egyetlen dallama, egyetlen témája van, bár tizenöt-húsz hosszú versre tagozódik. Akkor azt a címet adtam képzeletbeli könyvemnek: Ábrándozások Csi-an hercegnőről. Nem tudtam, miért neveztem el így azt az asszonyt, ki otthagyta a hozzánőtt férfit, és új szerelmével elvágtatott az ismeretlenbe. Csi-an hercegnő neve alighanem az elhagyottság helyzetének lírai megfogalmazása volt, hiszen életem során többször kerültem ebbe a helyzetbe, többször kényszerítettem másokat is bele. Egy régi kétsoros versemben még csak ennyit tudtam erről a helyzetről és következményéről: Természetes bűn tovább élni, ha elhagy, aki szeretett. Csi-an hercegnő pusztába vágtatásának idején már azzal is tisztában voltam, hogy a tovább-élés természetes bűnéért soha nem gyógyuló sebekkel fizet az ember, de sebei egyúttal meg is szabadítják attól, hogy saját sorsa fájjon. Magába öleli mások sorsát is, így önmaga marad, és át is lényegül: megnyílik a közös emberi előtt.
Csakhogy akkoriban semmivel sem jutott tovább a könyv címénél. A szavak kimondásához hiányzott valami elindító megrázkódtatás. Vagy talán meg is volt, csak egy-két árnyalattal más lehetett a szükségesnél. Nem tudom, mi lehetett az oka, hogy akkor annyi tervezgetés után, néma maradtam; mint ahogy az sem, jó egy évvel ezelőtt mi volt meg abban a megrázkódtatásban, mely ezúttal már elnyomhatatlanul kiszakította belőlem a hangot.
De Csi-an hercegnő ekkor már nem élt, visszatért abba az ismeretlen világba, ahonnan kitaláltam. Nem adhattam könyvemnek a régi címet, csak az ábrándozás szóról nem tudtam lemondani.
Tudom, gyanúsan hangzik, de más szavak, melyekkel pótolni igyekeztem, nemcsak gyanúsan, hanem egyenesen rosszul hangzottak. Így aztán megmaradtam az eredeti szónál; igaz, nem az eredeti értelemben. Az ábrándozás itt műfaji megjelölés olyan versfajtára, melyben az indulat és a lehiggadtság, a partjain túlcsapó áradás és a keménység, a közvetlen személyesség és az álarc mögé rejtőzés egyszerre hajtja, fékezi, csiholja a kifejezést.
Magamat kerestem, és a többieket találtam meg.
Vissza