Előszó
Azt mondják, hogy a nemzetek közötti kölcsönös megértésnek egyik legjobb közvetítője a könyv. Ha úgy látszik is, hogy ez a százszor elismételt mondás megkopott kissé és vesztett erejéből - lényegében mégsem vesztett semmit. Lebecsülnők az irodalom jelentőségét, ha nem vennők észre, hogy az idegen nyelvekre fordított irodalmi művek a más nemzetiségű olvasók előtt egy új, ismeretlen világot tárnak fel és bemutatják annak a nemzetnek az életét, amelyről ezek a művek szólnak.
Nagyon örülök, hogy regényem a magyar olvasók kezeihez is eljut. Tudatában vagyok annak, hogy milyen nehéz harcot kellett vívni a magyar elvtársaknak és velük minden haladó polgárnak, amíg elértünk azokhoz a változásokhoz, amelyek lehetővé tették, hogy a "Pole neorané" magyar nyelven is megjelenhessék. Azt hiszem, hogy munkánk közös és össze kell fognunk, hogy eljuthassunk oda, ahova célunk és szándékunk vezet. Ebben a munkában segít minket a kultúrális közeledés és kölcsönös megismerés, amely nem maradhat egyoldalú és minden bizonnyal nem is marad az.
Most, amikor alkalom nyílott arra, hogy a magyar olvasóközönségnek ahhoz a rétegéhez szóljak, amely a Szikra Könyvkiadóvállalat köré csoportosul, ezt szeretném mondani:
Gyakran utaztam Magyarországon, ezen a gazdag, termékeny, végtelen síkságon át, ahol a búza olyan dús, mint a sás és a répa csupa cukor. Fentről jöttem, a szlovák hegyek felől, ahol a kis szántóföldek a viharok prédája, és a föld csupa kő. A mi hegyeinken csak rozs terem, szegényes zab és krumpli, melyet gyakran befed a korai hó. És a nyomor mégis közös ellenségünk volt, mert nemcsak a mi asztalunkhoz, hanem a tietekhez is odatelepedett az ínség.
Vissza