Törések és ficamok

Előszó

Fiatal sebész koromból két olyan emlékem maradt vissza, amely nem engedte meg, hogy pályám további folyamán a törések és ficamodások kérdését szemelől tévesszem. Az első esemény a Német Sebész Társaság nagygyűlésén történt. Nagy mesterünk Dollinger professzor az idősült ficamodások műtéti kezeléséről tartott nagysikerű előadást. A hozzászólók elismeréssel méltatták eredményeit. Feltűnő volt azonban, hogy nagy klinikai és kórházi osztályok vezetői csak néhány operált esetről számoltak be, míg végre az egyik száján kiszaladt durva őszinteséggel az a megjegyzés, amely nekünk az ott jelenlevő magyaroknak a szívünkben nyilait: hogy fordulhat elő egy kultúr országban ennyi idősült ficamodás? A másik emlékem abból az időből származik, amikor az Országos Társadalmi Biztosító Intézet balesetet szenvedő betegeit vizsgáltam felül. Megdöbbenve láttam a maradandó következményeknek a nagy számát, amelyek oly sok munkáskéztől fosztották meg az országot. Ezek a tapasztalatok késztettek arra, hogy a kathedrán a sebészetnek ezt a fontos fejezetét mindig különös gonddal tanítottam. Meggyőződésem, hogy minden általános gyakorlatot folytató orvosnak tisztában kell lennie a törések és ficamodások kórhatározásával és gyógyításával. A törött kezű vagy lábú egyén jövőbeli munkaképessége a baleset utáni első órákban dől el és sokszor az első ellátó orvostól függ. A helyretevésre legalkalmasabb idő az izomstupor állapota, nincs idő a hosszas várakozásra, mert ez okozza a legtöbb bajt. Vissza