Pernyét hord a szél

Előszó

Részlet a műből:

"Párizs élete az esti órákban lüktet hevesebben. A leszálló alkonyat meggyújtja a gázlámpákat, alattuk sűrű tömegben tolong az ezernyi kis utca népe a bulvárokra. Párizsban minden jobb polgár számára szinte kötelező ez az esti lármás tódulás; kényszerítő szükségesség az alkonyat utáni séta, társadalmi kötelezettség végigkoptatni a Saint-Michel bulvár, a Saint-Germain bulvár, a Rivoli utca vagy a Champs-Észsées köveit. Ha nem volna tél, sokan tartanának a boulogne-i erdő felé. Szinte csodálatos, ahogyan a párizsiak kedélye megváltozik tavasszal, amikor kisüt az első napsugár. Ha süt a nap, vagy csillagos az égbolt, a párizsiak szive felderül. A téli esős idő komorabbá teszi az embereket, főként azokat, akiket soha nem látni a bulvárokon sétálni, még nyáridőben sem. Ezek inkább ott ülnek Belleville kis utcácskáinak kapuiban vagy a Montmartre füves lejtőin, a temető kerítése tövében.
Ilyenkor januárban is zsúfoltak az utcák, elegáns hölgyek és prémes hajtókát viselő urak köszöngetnek egymásnak; üdvözlésnél a férfiak meglengetik keménykalapjukat. Ez a keménykalap különbözteti meg őket a lomha vidékiektől, a barbár keletiektől, ez a keménykalap, mely a párizsi polgár koponyáját övezi, a civilizáció jelképe.
Most csendes a boulogne-i erdő, itt-ott egy-egy hófolt villog fehéren. A fasorok között csak ritkán tűnik fel magánfogat vagy konflis, melynek párázó lovaktól vontatott zárt fülkéjében jó takaróba burkolózott párok suhannak valamelyik színház, klub vagy szalon felé. A tó hattyúit sem látni, csak egy-két elhullatott fehér toll úszik a vizen, vagy hever a sárgult avaron. Gyalogosok nem járnak errefelé, a szerelmesek is a kávéházakba szorulnak, és várják, hogy zöldüljenek a meudoni és a Ville d'Avray-i erdők, virágozzanak a cseresznyefák Montmorencyben, kinyíljanak Fontenay rózsái..." Vissza