Szafari

Előszó

Ölt, hogy etesse a családját, pénzt szerezzen, melyen ruhát vásárolhat a gyermekeinek, és kifizesse a tandíjukat..
Megszegte a törvényt, mert az országban, melyet harmincöt éven keresztül büszkén szolgált, már nem létezett törvény. A nemzeti park zöld és khaki egyenruháját hordta, ugyanúgy rendben tartotta, büszke volt rá, mint a katonák a díszszemlén. Egészen addig, amíg az ötvenötödik születésnapján el nem érte a kötelező nyugdíjkorhatárt.
Egy orvvadász is meglőtte, miközben a Matusadonában, a hatalmas Kariba-tó partján a keskeny szájú orrszarvúkat védte, és mindezek után a nyomorult kormány, amelyet élete nagy részében odaadón szolgált, elvette a munkáját, hogy odaadja egy másik törzsből származó, ádáz tekintetű városi ficsúrnak csak azért, mert amaz tagja volt a pártnak. Megrémítették ezek a fiatalok, akik leplezetlen gyűlölettel és intoleranciával tekintettek mindenkire, aki más törzsben született vagy más politikai nézeteket vallott, mint ők. Imádkozott, hogy a hatalom bukásával, ami mindenképpen bekövetkezik, ezek a fiúk és lányok is visszanyerjék a józan eszüket.
A seb néha viszketett. Ilyenkor megvakarta és arra gondolt, milyen ironikus, hogy az állam ellensége lett belőle. Most ő járt szakadt nadrágban, vállán a feketepiacon vásárolt AK 47-essel. Ő is azzá vált, akiket harmincöt éven keresztül megvetett.
Orvvadásszá.
Ismerte a vidéket, mint a tenyerét, mint kövér feleségének minden egyes ráncát, mint a gyermekei mosolyát. A sárgára sült fű lágyan lengett a szélben, a nap már régen kiszívta minden szálból és levélből a nedvességet. Amit mégis meghagyott, azt héttonnás sáskajárásként falták fel az elefántok, amelyek a túlélés érdekében minden ehetőt elpusztítottak, ami az útjukba került. Régen rendszeresen vadászták őket, igyekeztek meghatározott keretek között tartani a populációt, hogy a többi állatnak is maradjon némi táplálék és az ország lakói is ehessenek valamit, de ennek már vége. Néhány érzelgős ember, akiket egy fél világ választott el Afrikától, igencsak tiltakozott a hatalmas állatok kilövése ellen, és a kormány - a párttal karöltve - már nem törődött az éhezőkkel. Patrick szomorúan ingatta a fejét. Úgy érezte, egyre inkább megőrül a világ. Vissza