Tompa Mihály emlékezete

Előszó

Irodalmunk egén néhánykor az álló csillagok mellett az elsőrendű bolygók is jótékony világot és meleget árasztanak nemzeti eszméink televény földjére s elősegítik mindazok magvainak megfogamzását és sudárba szökkenését, a melyek a magyarság létét biztosították a multban s biztosítják a jövendőben. A fejlődés ez alkotó tényezőinek számbavétele és becsben tartása mindég kötelessége a nemzetnek, kétszeresen az napjainkban, midőn a rettenetes világháború pusztításai annyi életet kioltottak s annyi életörömet feldúltak és jövendőnk körvonalait is csak alig derengő sötétbe borították, még több okot adva ahhoz a vigasztaláshoz folyamodnunk, a melylyel Toldy Ferencz óhajtott enyhületet szerezni a mult század ötvenes éveinek kétségbeejtő hangulatában, hogy minden egyébb felsőbbség ingatag, csak a szellemi biztos és maradandó. A jelen aggodalmai közt most is multunk nagy emlékeihez menekülünk, a mely emlékek közé az 1817. év Arany János nagy neve mellé odaírta a Tompa Mihályét is, nem oly ragyogó fénynyel, mint amazt, de mégis olyannal, a melynek sugarai hazánk sorsára, szenvedéseire jobban rávilágítanak, mint akkor a legtöbb magyar íróé.
Ez előtt egy hónappal mult száz éve, hogy Rimaszombat egyik szegényes házikójának mestergerendás kis szobájában, mely egyaránt szolgált lakásul és foldozó vargaműhelyül, pillantotta meg a napot először Tompa Mihály, s a jövő évi július 30-án lesz félszázada, hogy az élők sorából elköltözött. Az életének e két határmezsgyéje közé eső ötven év látta a magyart rohamos haladásban, bátor lendületben, merész előretörésben és közel a halálhoz majdnem végleges bukásban. És látta e bukásból kiemelkedni s erejét lassankint összegyűjtve helyét mint független nemzet újra elfoglalni. E korszak másfél éve, a mely századoknak szolgált mesgyeül, Tompa életpályáját is kétfelé osztja, de mint a két fele szorosan össze van nőve a maga korával. Költészete mind eszméire és tárgyaira, mind alkotása módjára részint abban az időszakban gyökerezik, a melyben ő a közönség elé lépett, részint a melyben a nemzet rendkívüli válságai költői erejét teljes művészetében kifejtették. Amott költészetünk hatalmas fordulatához járul szembetűnőkép, nyomon kísérve, részben előkészítve nagy kortársainak, Petőfinek és Arany Jánosnak művészi diadalát, emitt nemzetünk politikai elnyomottságát panaszolva, elszánt magatartásának s erősbülő életvágyainak ád az egész magyarságot átható kifejezést. Vissza