Előszó
Részlet a könyvből:
Mint katonatiszt szolgált a Kaukázusban egy úri fiú. Zsilyin volt a neve.
Egyszer levelet kapott hazulról. Öreg, jó édesanyja írta :
«Nagyon elöregedtem már és halálom előtt...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
Mint katonatiszt szolgált a Kaukázusban egy úri fiú. Zsilyin volt a neve.
Egyszer levelet kapott hazulról. Öreg, jó édesanyja írta :
«Nagyon elöregedtem már és halálom előtt kívánnám még egyszer szeretve-szeretett, édes fiamat látni. Jőjj haza, búcsúzzál el tőlem, temess el, azután pedig Isten nevében menj vissza szolgálatodba. Kerestem és találtam számodra menyaszszonyt is, aki okos is, szép is, vagyonos is. Talán neked is megtetszik, talán feleségül is veszed és végkép itthon maradsz ...»
Zsilyint mindez gondolkodóba ejtette. Öreg édesanyja már valóban nagyon elgyöngülhetett. Lehet, hogy már viszont sem láthatja. Haza kellene mennie, és ha a menyasszony igazán szép, talán még meg is házasodik.
Fogta magát, ezredeséhez ment, szabadságot kért és kapott is, elbúcsúzott bajtársaitól, katonáinak búcsúzóul egy hordó pálinkát veretett csapra és felkészült az útra.
A Kaukázusban éppen akkor háborús világ volt. Az utakon sem nappal, sem éjjel nem lehetett közlekedni. Ha orosz ember az erődítményből akár gyalogosan, akár járómű-alkalmatossággal kitette a lábát, a tatárok vagy megölték, vagy a hegyek közé hurcolták. Csak katonai kisérettel lehetett közlekedni. Ebből a célból hetenként kétszer katonai járatok voltak rendszeresítve egyik erődítményből a másikba. Ezekben a járatokban a menet élén meg végén katonák haladtak és közbül ment az utasnép.
Vissza