Tolsztoj futása és halála

Előszó

A nyolcvanas évek kezdetéig Leo Tolsztoj az orosz urak szokásos életét élte. Jásznája Poljána földesura az előkelő társaságot, az arisztokraták és a művészek világát látta magánál vendégül. Bálokat és vadászatokat rendezett, lawn-tennist és krocketet játszott s ezenfelül ünnepelt is volt: regényírói sikerei az egész világ elismerését vívták ki számára. Ám az 1880-ik év körül a benne régóta szunnyadó krízis lassan, de feltartóztathatatlanul erőt vett az életén és művészi fejlődésén. Eleinte csak irodalmi alkotásain látszott meg a változás, külsőleg még minden a régiben maradt. Érzékeny lelkiismeretének a belső hangja azonban egyre parancsolóbban lépett föl s csak egy teljesen véletlen alkalomra volt szükség, hogy külső életében is engedelmeskedjék neki. Egy tapasztalatra volt szüksége, amely az emberiség nyomorát a maga teljes egészében előtárta. A költő ép Moszkvában volt, amikor általános népszámlálást rendeltek el Oroszországban. Mint a társadalom többi szellemi vezetője, ő is részt vett ebben a munkában. Chitrofinokban, Moszkva szegénynegyedében közvetlenül érintkezett a szegénységgel és a nyomorral és a szegények rendkívül szomorú erkölcsi és fizikai helyzetét is szemtől-szembe látta. Amikor e látogatásai után megint visszatért grófi otthonába, ahol cifraruhás inasok fogadták, ahol gondtalan hozzátartozóit társas szórakozások közt találta, amelyekben neki is részt kellett vennie, nagyon kínosan érintette az élet emez ellentéte. Vissza