A kozákok

Előszó

A kozákok, Tolsztojnak ez az ifjukori regénye voltaképen napló: kaukázusi élményeinek regényes formában való földolgozása. De, mint legtöbb regénye, egyuttal szociológiai tanulmány is, rajza egy kezdetleges, ösztönös társadalomnak, amelyhez az európai kuturának a hatása még nem érkezett el. Amikor Tolsztoj, mint fiatal "nemesi tiszt" itt járt, még szinte ős állapotban, a társadalmi életnek egészé kezdetleges fokán találta a kozákokat, akiknek egyetlen kulturális eszközük az öldöklő fegyver: a puska volt, egyébként pedig társadalmi életük, berenezésük olyan lehetett, mint a görögöké a trójai háboru idejében.
A buja gazdaságu természet ellátta őket mindennel: a folyó hallal, az erdő vaddal, fával, a mező gyümölccsel, kenyérrel, vászonnak való lennél és kenderre, az állatok tejje, vajjal és ruhának való gyapjuval. Írni, olvasni, számolni? - Minek? Hiszen ahhoz, hogy meg tudja ölni az ellenséget, teljesen elegendő volt a bátorság és a jó fegyver, ahhoz nem kellett irni tudni, teljesen elég volt, ha minden faluban akadt egy-két írni-olvasni tudó ember!
Ez a jóságos lélek, aki az emberiséget uj evangéliummal: az önfeláldozás, másokkal jóttevés igéivel és parancsaival ajándékozta meg, mint fiatal katona került a kozákok közé, hogy együtt harcoljon velük s a cári hadsereggel a kaukázusi törzsek ellen, a kaukázus meghódításáért. Itt játszódik le az ifju regényhősnek, aki maga az iró, szerelmi regénye egy parasztlennyal, itt éri a nagy csalódás, mert hiába minden jósága, minden igyekezete, a parasztleány, akinek a kiválasztottja, egy duhaj, lókötő, vakmerő, durva kozáklegény, - nem képes megérteni az ő nemes szándékait. az orosz ur itt a művelt társadalmat képviseli, s a kozákfalu, - nem is falu, inkább telep - a maga törvénynélküli, hihetetlen egyszerűségével egy, talán többezer esztendővel előbbi, ősi állapotot őrzőtt meg, amely a magáénál igazabb és tökéletesebb társadalmi rendszert nem tud elképzelni. Vissza