A két huszár/Az élő holttest/A felvilágosodás gyümölcsei

Előszó

A KÉT HUSZÁR

Alig találunk a világirodalomban oly irót, mim Tolsztoj, aki nemcsak nagyszabású és sokoldalú oeuvret hagyott hátra, hanem nagy alkotásainak minden alapköve, téglája, sőt minden kövecskéje is magán viseli az iró teljes komolyságát, művészi őszinteségét és lángelméjének pecsétjét.
1852 volt az az esztendő amelyben Tolsztoj első irót alkotása, a „Gyermekkor" megjelent és ebben az évben kezdte meg A földesúr reggelé-t, amelyben már feltűnik Nyechljudov neve és alakja, az orosz földesúré, aki szereti parasztjait, szét akarja osztani köztük vagyonát de önzetlensége meg nem értésre, fásult közönyre talál.
Az ötvenes évek Tolsztoja még tapogatózik.
Már az a tökéletes elbeszélő, amilyennek a Két huszár (Dva guszára) cimü frappáns elbeszéléséből ismerjük meg. A naturalista írók közé tartozik, alakjai az életből nőnek ki, mintegy az élet illatait és szagát hozzák magukkal, de mondatai és gondolatai hátterében ott van a végtelenségbe kivetett nyugtalanság: mi hát az élet célja?
Erre a nagy kérdésre Tolsztoj, mint Krisztus kései tanítványa, mint valami uj János apostol, megtalálta a feleletet: az élet célja a szeretet.
A szeretet vallása, amely már ifjúkoru müveiben is megvan csirájában, terebélyes fává nőtt meg az alatt a félszázad alatt, ameddig Tolsztoj irói tolla remekmüveket teremtett.
Tudjuk, hogy hosszabb szünet következett be szépirodalmi alkotásaiban. Szinte csömör fogta el a művészi eszközök alkalmazásától, amig egyszerre uj szemhatár nyílott meg előtte: a szeretet vallását művészi eszközökkel is lehet hirdetni.
Ebből a második, gazdag periódusából való például az Ur és szolga cimü elbeszélése (1895), melyben a Nyechljudov gondolat már egész világosan jelentkezik: az ur életét áldozza fel szolgájáért és a szeretet vallásában keres és talál megnyugvást... Vissza