A Magyar Asszony 1925. október-november

Előszó

Részlet a lapból:
Széchenyi s a magyar nő eszménye.
Sok áhitatos ember lépi át Budán a krisztinavárosi plébániatemplom - a hajdani kéményseprő-kápolna - küszöbét, ezren meg ezren elhaladnak ez Istenháza előtt, s nem tudják, nem sejtik - pedig márványtábla is hirdeti, melyet elolvasni kevés ember tart érdemesnek -, hogy e templomba vezette oltárhoz 1836 február 4-én a "legnagyobb magyar" nejét, gróf Seilern Crascentiát.
Ez a frigy nem tartozott a mindennap százszor végbemenő kis eseményi közé, melyek legföljebb egy szűk kört érdekelnek; nagy eseménye volt ez egy titáni lélek életének, nagy küzdelmek és harcok győzelmes célrajutása, mert hősét nemcsak az imádott nővel egyesítette, hanem saját magának felismerésére, nagy célok kitűzésére, és egy nemzet életére döntő tettekre vezetett. Széchenyit a küzdelmes szerelem tanította meg a legnehezebb művészetre, melynek jeligéje a delphi jóstemplom homlokára volt írva: "Ismerd meg tenmagad!" Naplóiban, melyek az önismeretre való törekvés forró lapjai, nem egyszer írja le ezt a gondolatot: "Oly jól esik elgondolnom, hogy az ember csak a szerelem által léphet a valódi életbe - csak a szerelem által lehet naggyá, nemessé! Csak az érleli művésszé! Ó bár belőlem is válhatnék valami!... Boldog házasságban éri el a férfi legnagyobb értékét, midőn hazájának s az emberiségnek szolgálva és." Vissza