Tollen Lóri

Előszó

Részlet a könyvből:

Az őszi napfény barátságosan sütött be a Tollen őrnagyné kis vendégszobájába. Egyik sugara rávetődött az egyszerű tükörről a különben csupaszon álló falra és megcsillant egy gyalogsági sisakon, amely a nyitott tokból kivillanva, ott hevert a szobácska kissé régimódi, egyetlen asztalán különféle toalettcikkek között. A szabályszerű tiszti útitáska lent állt a földön, egyes egyenruharészeket már kivettek belőle és azok most az ágyon hevertek, vagy a székeken lógtak össze-vissza. Az egyik nyírfaszéken karcsú fiatalember ült, akiben nem nehéz ráismerni e szanaszét heverő holmi tulajdonosára. Csinos, intelligens arca, sürü haja volt és ajka fölött hetyke kis bajusz ékeskedett. Ebben a pillanatban bosszúsan szemlélte rendkívül elegáns csizmáját.
- Átkozott egy gazdálkodás ez így! - mormogta. - Az egyetlen pár lakkcsizmám - arról szó sincs, hogy a számla ki volna fizetve - és ez a szobalány, - a liba! - közönséges subickkal. . . hallatlan!
Dühösen vágta földhöz a csizmát és zsebre dugott kézzel állt a fehérre meszelt kis szoba egyetlen ablakához. Onnan nézegette a lent elterülő keskeny földsávot, amely a büszke hangzású »kert« nevet viselte. Keskeny utakon most kergette végig az őszi szél a kert egyetlen díszének, a vén hársfának első sárgult leveleit. A hársfa vastag törzsére egy fiatal leány épen ruhaszárító kötelet kötött. Felállt a fát körülfogó pad tetejére és lábujjhegyre ágaskodott, hogy a kötél végét átdobhassa az ágon. Vissza