"Ideje van a szólásnak"

Előszó

"Rendellenes dolog, hogy egy református püspök könyvéhez római katolikus püspök írjon előszót!" - kiáltott fel egyik jóismerősöm, mikor beszélgetés közben elmondtam neki, hogy kitüntető megtiszteltetésnek és bizalomnak könyvelem el a felkérést, a ragaszkodást.
Elmosolyogtam magam és ezt feleltem: "ez a rendes, a helyénvaló, a remélhető új kor szellemének megfelelő magatartás mindkét részről, elég baj, hogy ez eddig nem így volt. Elég baj, hogy nem ismertük el egymásban Krisztus titokzatos testének, az Egyháznak tagjait s csak szaggatni tudtuk Krisztus testét!".
"Ideje van a szólásnak" - hirdeti a könyv címe a Szentírás tanítása nyomán. S ahogy elgondolkozom a könyv címén, hirtelen eszembe jut az ószövetségi Szentírás azon fenséges jelenete, amikor Mózes, Isten kiválasztott embere a midiáni pusztában az égő csipkebokor előtt levett saruval beszél az Úrral, a Hóreb hegy tövében. Megbízást ad Mózesnek, hogy menjen el az egyiptomi fáraóhoz, kérje el és vezesse ki választott népét Egyiptomból. Mert: "Láttam Egyiptomban élő népem nyomorúságát és hallottam a munkafelügyelőkre vonatkozó panaszát; igen, ismerem szenvedését." Mózes megijedt a feladattól, félt a fáraótól és így szólt az Úrhoz: "De, Uram, én nem vagyok a szó embere. A szám akadozó, a nyelvem lassú." Az Úr ezt válaszolta: "Ki adott szájat az embernek, ki teszi némává vagy süketté, látóvá vagy vakká? Nemde én, az Úr? Menj csak, majd segítek a beszédben s azt fogod hirdetni, amit mondanod kell."
Mózes ezután Áront hívja segítségül és elindulnak teljesíteni az isteni parancsot, óhajt. Vissza