Előszó
Részlet a könyvből:
- A határszéli állomás harmadosztályú várótermében pohárcsengés mellett ült három vidéki magyar.
A prágai gyorsot várták, annak érkezte után pontosan tíz percre indul a...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
- A határszéli állomás harmadosztályú várótermében pohárcsengés mellett ült három vidéki magyar.
A prágai gyorsot várták, annak érkezte után pontosan tíz percre indul a bumlivonat, amelyet egyenesen a két ittragadt magyar falunak a kedvéért indítottak útnak, bár odafenn, az üzletvezetőségnél, régen tisztában vannak vele, hogy erre a vonatjáratra alaposan ráfizetnek.
A magas tetőzet alatt csavargósan hajlott ide-oda a füst, néha egy üldögélő csoportot kaleidoszkópszerűleg előtérbe állított, máshol meg láthatatlanná tette a távolabbülőket.
A magyarok hangja keményen csengett ki a Bábelből.
Két öregedő ember a padon ült, hátukat nekitámasztották otthonosan a falnak, kutyába sem vették, hiszen meg sem értették, a rózsaszín pléhtáblácskára nyomott figyelmeztetést: „Neopierajte sa na stenu!"
A harmadik - fekete fürtjei rendetlen barázdákban hullottak alá a kalpagjából - szembe ült velük, az asztalnál.
A gyors késett. Egy vasutas jött be az ajtón, az odamondta halkan a késést egy szájtátó pincérnek. A pincér megértően bólogatott, bár az esze a másodosztályú étteremben járt, ahol ma ő a soros fizetőpincér. Két-három izgatottan várakozó utas kérdően bámult a vasutasra, majd biztonság kedvéért maguk szaladtak ki a perronra. Különben tudomást sem vettek róla.
- Hát várunk - nyomkodta a pipáját az egyik öreg egyebet úgyse csinálnánk!
- Nem. - Ezt a másik öreg felelte rája.
- Pedig gyalogul is mehettünk volna. Azóta otthon lennénk! A dogunktól régen megtehettük volna.
Vissza