Tizenegy

Előszó

Patrícia Highsmith olyan krimiszerző, akinek a könyveit újra meg újra el lehet olvasni, és ez nagyon kevesekről mondható el. Műveiben saját, klausztrofóbiás és irracionális világot teremtett, amelybe belépve úgy érezzük, hogy ránk is veszélyek leselkednek. A vállunk fölött hátrapillantgatunk, némiképp idegenkedve a ránk váró kegyetlen élvezettől. Valahol a harmadik fejezet táján aztán lezárul mögöttünk a határ, és már nincs visszaút; űzött emberek újabb hosszú sorával vagyunk kénytelenek eltölteni a történet végéig hátralévő időt.
Tovább fokozza a feszültséget a bizonytalanság, hogy a leggonoszabbak, mint például a tehetséges Mr. Ripley, esetleg elszöknek, miközben a többé-kevésbé ártatlanoknak, mint amilyen a balek Walter, szenvedniük kell, a többé-kevésbé bűnösök - például Sydney Bartleby A mesemondó című műben - pedig teljesen megmenekülnek. Ebben a morális ítéletek nélküli világban semmi közös nincs Hammett vagy Chandler hősies világával. Highsmith detektívjei (akik olykor kegyetlen szörnyetegek, mint Corby, az amerikai hadnagy A balek című regényben, vagy unalmasan racionális, mégis rokonszenves figurák, mint Brockway, az angol felügyelő) egyáltalán nem hasonlítanak a romantikus és kiábrándult magándetektívekhez, akikről jól tudjuk, hogy végül mindig győzedelmeskednek a gonosz fölött, és még olyan áron is gondoskodnak az igazságételről, ha netán egy szeretőt a villamosszékbe kell küldeniük. Vissza