Tíz esztendő

Előszó

Részlet a könyvből:
Ezerkilencszázhuszonkilenc.
Augusztus nyolcadika, kedd, reggel hat óra és a nap átragyog a tengerisorokon.
Nagy harmat hullott az éjszaka, a tengerilevelek roskadoznak alatta. De a pókhálókat is lehúzza, lógatja. Mintha ezüsttel lenne bevonva, olyan tőle a mesgyékben a gaz, de legkivált a szederinda. Két nyom látszik a tengeri melletti tarlón, egymás mellett, asszonyok mentek itt nyilván, mert aprókat léptek, meg azután szoknyájuk néhol megkapkodta a harmatot. A tengeri most virágzik, kismadár röppen egyikről a másikra, lerúgja a hímport a lucsokba.
Az árpatarló sárga, mint az arany, s fénylik, mint gyertyafény a tükörben, de a túlsó vége a nap alatt bíborba hajló. Nagy foltokban verte fel a tarlókat a tisztesfű ezidén. S virága olyan fehér, mint a hó. A tarlókon túl, tengeriken túl más földek következnek, tarlók, tengerik, kolompírföldek, meg dinnyeföldek, zabföldek. Rét van távolabb. Közepe kék a szappanvirágtól, mint néha, délután, milyen kék szokott lenni az ég.
Az árpatarló végén betonkő van leásva a földbe. Rajta betűk, beléfaragva, ami azt jelenti, hogy errül Magyarország, túlfelől pedig Románország. Szóval ez itt a határ.
Vagyishogy a gránic, amint odaát mondják. A határkő mellett kétfelől jó rendnyi üres föld. Az Isten földje. A hegyekbe fel, a hegyekből le egyazon arcú a táj. Vissza

Fülszöveg

A tíz esztendő, amelyikről ez a regény szól, a huszadik század nagy magyar reformkor-kísérletének tíz esztendeje. Majdnem egy évszázad óta nem mozdult a magyar szellem akkora vállalkozásra, mint ebben az alig magunk mögött hagyott évtizedben: parasztságunk és értelmiségünk legjobbjai együtt készültek megépíteni az új, népi Magyarországot. Szabó Pál, a kitűnő parasztíró, maga is egyik indítója és munkása volt ennek a nagy kísérletnek, terveiből és elveiből még ma, a "tizenegyedik esztendőben" is nagy pártok és mozgalmak élnek. Az író azonban ma már nem vesz részt ezekben a mozgalmakban, - hogy miért nem, azt mondja el ebben a hatalmas regényben, amelyben népi irodalmunknak változó egyéni és pártérdekektől való függetlensége mellett tesz hitvallást, s az irodalom önmagában is teremtő erejét hirdeti. A Tíz esztendő egyszerre korrajz és önéletrajz: bemutatja egy történelmi gondolat sorsát, s a gondolat körül küszködő, segítő és gátló társadalmi és politikai erőket, ugyanakkor azonban megrajzolja egy nagy író magáratalálásának útját is, azt az utat, amelyen az első dadogó kísérlettől, az első újságcikktől legutolsó nagy művéig, a paraszttrilógia csodálatosan tiszta formáiig és örökérvényűen megfogalmazott mondanivalójáig eljutott. De nem csupán dokumentum a Tíz esztendő, hanem igazi szabópáli fényekben ragyogó, meleg élettel teli, mozgalmas olvasmány is, méltó betetőzése az író életművének. Vissza