Titok

Előszó

A Titok: ez a Lélek. Nincsen is más Titok és más Valóság a világon. A dolgok, tájak, testek, naprendszerek csak gondolatok. Maga a világ unalmas: minden tavasz egyforma, mert mindig ugyanaz a tölgy falevél és ugyanaz a fecskefészek. Az új mindig a Lélek, mely ébredő erdőre, nevető pipacsra, szánalmas koldusra, ijesztő éjszakára, komor sír gödörre önmagát önti reá, önmagát tükrözi vissza bennök. Válójában semmi más nem bizonyos tapasztalásom számára ebben az elrejtőző mindenségben, csak az, ami és aki: Lélek.
Ez a Lélek azonban mérhetetlen Titok. Mélyebb, mint a pokol; magasabb, mint a világegyetem; hosszabb, mint a történelem; több, mint az öntudat. Valamikor úgy próbáltak játszani a gondolatokkal és az érzésekkel nagy, tudós gyermekek, mint az unokáik a karácsonyfa alatt a játékdobozok piros és szürke építőkockáival. Azután laboratóriumba vitték el a Lelket, fehérköpenyes, inkvizíciós szándékú, derült, őszhajú emberek. Megmérték, hogyan fut át az idegpályákon egy tűszúrás „érzete" és számtani képletekbe próbálták kifejezni azt, aki legkevésbbé önmagát tudja kifejezni. „Foszfor nélkül nincsen gondolat" kiáltozták az újkori „londoni szín" „nyegléi" és örültek azon, hogy az agyvelő szürkeállományába eltemethették a Lelket.
Mostanában kezdik felfedezni, hogy a Lélek: Titok. Semmi többet nem tudnák még róla, az emberi kísérletek és tapasztalások világában, mint ezt a legtöbbet és legkevesebbet. Ezek a novellák keresik, nézik, csodálkoznak fölötte, utána mennek, nyomait kutatják. Milyen a Lélek itt és ott? Ekkor és akkor?... Vissza