Előszó
Többször kértetek már, kedves fiúk, írjak meg nektek egyet mást társatokról, Savio Domonkosról. Részemről mindent elkövettem, hogy kegyes kívánságotoknak eleget tegyek. Nesztek hát életének rövid s...
Tovább
Előszó
Többször kértetek már, kedves fiúk, írjak meg nektek egyet mást társatokról, Savio Domonkosról. Részemről mindent elkövettem, hogy kegyes kívánságotoknak eleget tegyek. Nesztek hát életének rövid s egyszerű leírása, amint, tudom, nagy örömötökre szolgál.
Munkám kiadása elé két akadály gördült. Az egyik: a bírálat, mellyel okvetlenül számolnia kell annak, aki olyasmiről ír, aminek még bőven vannak élő tanúi. Ez az akadály véleményem szerint áthidalható azzal, hogy tudatosan csakis olyasmit mondok el nektek, amit ti is, én is egyaránt láttunk, s amit ti magatok írásba foglalva adtatok át nekem, s amit máig őrzök.
A másik nehézség abban áll, hogy jómagamról is beszélnem kell. Savio Domonkos három évig ebben a házban élt, s így nemegyszer olyan eseményeket kell rögzítenem, amelyekben magam is szerepeltem. Az ebből forrásozó nehézséget, felfogásomhoz illően, úgy küzdöttem le, hogy történetírói tisztemnek megfelelően a tényeket a maguk valóságában írtam meg, tekintet nélkül - személyekre. Ha mégis olyan részletre bukkannátok, ahol magamról is szólok, ezt csupán annak a nagy szeretetnek a rovására írjátok, amelyet Istenben boldogult jóbarátom, Savio Domonkos iránt s kedves mindnyájatok iránt táplálok. Ez a hajlandóság feltárja előttetek szívem titkait. Úgy valahogy vagyok veletek, mint minden édesatya, mikor édesgyermekeivel társalog.
Vissza