Tiszaigar

Előszó

A Néprajzi Múzeum munkaközössége 1949-ben olyan falumonográfia készítéséhez fogott hozzá, amely egy település történetét néprajzi eszközökkel vizsgálva, a kezdetektől eljut a vizsgálat idejének koráig. A munka júniusban indult Néprajzi Múzeum tizenkét, a Néprajzi Tanszék egy munkatársa bevonásával. 1951-ben Balassa Iván, a kutatás vezetője az Ethnographia című folyóiratban a tiszaigari munkaközösségről már a következőket írhatta: „A kitűzött feladatokat megoldotta, céljait megvalósította, a tiszaigari kiállítás megnyílt, a monográfia elkészült.
" A kézirat 1951 decemberében állt kiadásra készen: mintegy 25 ív szöveg és két ív illusztráció. A megjelenése politikai okok miatt mégis évtizedekre elakadt. Az összegyűlt anyag a Néprajzi Múzeum Adattárába került.
1953-ban a változó politikai légkörben Kardos László a Horthy-korra és az 1945 utáni periódusra vonatkozóan újabb gyűjtéseket végzett. 1954-ben is heteket töltött Tiszaigaron. Az anyagnak azonban még csak a legépelésére sem került sor, mert Kardos Lászlót a Néprajzi Múzeum tudományos titkárává, majd 1956 nyarán főigazgatójává nevezték ki.
És eltelt egy újabb évtized. Kardos Lászlót 1957-ben - 1956-os szerepe, benne a népi kollégiumok reorganizációja miatt - letartóztatták, hat évet töltött börtönben.
Már 1964-et írtunk, amikor elhatározta, hogy a néprajztudománynak ezt a nagy kollektív vállalkozását tető alá hozza. A szöveg átdolgozása során érzékelte: az anyag elégtelen a monográfia befejezéséhez. Újabb heteket töltött Tiszaigaron. Ezen, az 1954-es és 1964-es kutatásain nyugszik jelen könyvünk. Ekkor, a kézirat történetéhez fűződő gondolatait Kardos László papírra vetette, és az volt a terve: azokat kidolgozva a kiadvány előszavaként publikálja. Eire, sajnos, halála miatt nem került sor. A vázlat azonban a hagyatékában megmaradt. Ebben három lényeges kérdést elemez: az írás célját, értelmét és műfaját. Vissza