Tirza

Fülszöveg

- Papa - kérdezte a lány -, zavar léged, hogy mama olyan
ritkán van itthon?
Már hálóingben volt, Hofmeester rosszul volt a színétől. Egyre
érlelődött benne az elhatározás, hogy egy szép napon titokban elégeti.
- Szeretek egyedül lenni - válaszolta, miközben a hegyezővel
játszadozott. - Nem szeretem a nyüzsgést. A hangzavart. A túl
sok embert.
- De nem tartod furcsának, hogy ilyen keveset van itthon?
- Mi ezt megbeszéltük egymással, Tirza. Neki is sok dolga
van, nekem is. Most pedig menj aludni.
Megsimogatta a lánya arcát.
- Tulajdonképpen van még feleséged? - kérdezte amaz.
És akármennyire szerette a lányát, Hofmeestert megdöbbentette a kérdés. Jóval dörzsöltebben hangzott, mint amit egy ilyen korú lánytól várt volna az ember, epésen, mely sehogy sem illett Tirza jelleméhez, gonoszul, ahogyan egy napkirálynő sohasem tesz fel kérdést. Mert ő a napkirálynő, az volt, és az is marad.
- Mama a feleségem, Tirza. Éppoly jól tudod, mint én. Most
pedig menj fel a szobádba, majd holnap felolvasok.
A lánya előrehajolt, és apja orrába harapott. Mintha azért
tenné, hogy egy pillanatra igazán közel kerülhessen az apjához.
Ez még kiskori maradvány volt. Akkortájt kezdte orron harapni
Hofmeestert. Utóbbi szerint azért, mert cicire vágyott, ám ez
nem volt épp logikus magyarázat, mert az orra sok mindenre
hasonlított, de mellbimbóra a legkevésbé. És bár már tizennégy
éves volt, Tirza még mindig rendszeresen felmászott az apja
ölébe, hogy az orrába harapjon.
- Nincs nőd, papa, nincs feleséged - súgta. - Én vagyok az
egyetlen nő az életedben. Vissza