Tirpák népi ételek, étkezési szokások

Előszó

Ajánlás
Az újkori Nyíregyháza létét és fejlődését azoknak az 1 753-ban idetelepített, majd őket követő szlovákoknak (ahogy mondják: tirpákoknak) köszönheti, akik felvállalták, hogy a halódó, alig 300 lelkes, de 46 ezer hold határral bíró falut 1786-ra a mezővárosi, 1 837-re a szabad, privilegizált városi rangig eljuttatják. Az egyre gyarapodó, 1 876-ban már megyeszékhellyé váló Nyíregyházán a vallásában (evangélikus), szokásaiban, nyelvében (nem ismerik az irodalmi szlovákot, amely a XIX. század elején születik), sőt a megjelenésében is elkülönülő népcsoport a két világháború közötti időre már létszámában is kisebbségbe, valóságosan is a városból a bokortanyákra szorul. Csak otthon, a szerdai és szombati hetipiacon hallatszik a szlovák szó, na meg a templomi istentiszteleteken. A II. világháborút követő, 1946- 48-ban lezajlott lakosságcsere több mint 6.000 fővel csökkentette a nyíregyházi szlovákok létszámát, s a bekövetkező nagy változások sem kedveztek az ősök nyelvének megtartásához, még kevésbé az irodalmi szlovák nyelv elsajátításához. Ha a ma nyugdíjas korosztály kihal, velük együtt sírba száll a Tranoscius egykor zengzetes nyelve is.
De maradnak a szokások, a nyelvet is túlélők. Ezek egyik markáns csoportját alkotják az étkezési kultúrába tartozók, amelyeket dr. Bodnár Zsuzsanna, a "tirpák" néprajz kitűnő ismerője gyűjtött csokorba. Néhány étel és szokás már Krúdy novelláiban is feltűnik, tudományosan először Ö. Dienes István, a város helytörténésze adott számot róluk (1941). Mégis Bodnár Zsuzsáé az érdem, hogy az évszakok, munkás hétköznapok és ünnepek változása szerint összegyűjtötte azokat a recepteket, amelyek kifejezetten csak a (nyíregyházi) szlovákokra jellemzőek. Rájuk nem hatott az "úri" konyha, s a szegénység-gazdagság szabta meg, hogy a családi gazdaságban termelt javakból mi kerül az asztalra. Arra az asztalra, melyről hiányzott a ma divatos főzelék, de a füstölt húsok felhasználásának, a sütemények elkészítésének sokfélesége még ma is beszédtéma a családi ünnepeken.
Ajánlom tehát Bodnár Zsuzsanna könyvét mindazoknak, akik kíváncsiak Nyíregyháza kultúrtörténetének e szegmensére, mindazoknak, mint magam is, akik szívesen kötik fel a kötényt a konyhában s veszik kezükbe a fakanalat.
Nyíregyháza, 1999. december Németh Péter Vissza