Tipológia és apokaliptika

Fülszöveg

A hagyományos és legközismertebb értelemben a tipológia az írásmagyarázatnak az a módszere, amely - az Ó- és az Újtestamentum szoros kapcsolatát feltételezve - az egyes ószövetségi eseményekben, személyekben vagy dolgokban olyan "előképet", "előrevetülést" vagy árnyékot lát, amelyek majd az Újszövetségben teljesednek be: az egykori "minták", "Modellek" itt valósággá váltnak, ill. "betöltetnek". A bibliai tipológiáról 1939-ben jelent meg Leonhard Goppelt immáron klasszikus Typos c. könyve. A II. világháború után német teológusok között élénk vita alakult ki a bibliai tipológia szerepéről és jelentőségéről. Rudolf Bultmann "A tipológia mint hermeneutikai módszer eredete és értelme" c. tanulmányában burkoltan, de bírálja Goppelt nézeteit. Szerinte a bibliai tipológia a keleti vallásokra jellemző ciklikus időszemlélettel hozható kapcsolatba: a tipológia ennek az időszemléletnek az eszkatologizálása. Gerhard von Rad, a neves Ószövetség-kutató azonban alátámasztja Goppelt nézeteit, s rámutat, hogy a tipológia már az Ószövetségre si jellemző gondolkodásmód. A korábbi évtizedek vitáit Leonhard Goppelt összegzi az "Apokaliptika és tipológia Pál leveleiben" c. tanulmányában, kimutatván, hogy a tipológiáról bizonyosan tudjuk: 1. az őskereszténység extrabiblikus-hellenista környezet nem ismerheti. 2. Kizárólag zsidó környezetben található meg, s csakis mint eszkatológiai elv. 3. A zsidóság körében megjelenő tipológiának előzményei vannak az Ószövetség eszkatológiájában. Goppel Bultmannal szemben arra mutat rá, hogy Pál tipológiája nem az Ószövetség magyarázatának technikai alkalamzásra szánt hermeneutikai módszere, hanem pneumatikus látásmód, amely feltárja az isteni üdvösségtervben megalapozott összefüggést az ószövetségi és az újszövetségi Isten-kapcsolat között. Vissza