Tihany

Előszó

"Ez a szép Tihany, mely a Balatonban fekszik s az csaknem teljesen körülvesz, olyan, mintha a tó királynőjévé szemelte volna ki.
Ez az elragadtatott mondat nem írótól, ráadásul nem is magyar embertől származik. A török harcok idején idevetődött császári hadmérnök Habsburg-házhoz küldött jelentésébe került bele. Véletlenül? Nem éppen. A félsziget varázslatos hatása alól ő sem tudta kivonni magát, még akkor sem, amikor a romló falakat méricskélte.
De idézhetnénk mások vallomásait is annak bizonyítására, hogy különböző korokban az itt áthaladóknak vagy a letelepülőknek mit jelentett a föld, a víz, a hegy, az erdő: a félsziget. Helyettük azonban most képek vallanak Tihanyról, Meződy Ö. István fotói. Egy emberé, aki egyszer, évtizedekkel ezelőtt idevetődött, aztán az év egy bizonyos szakára gyökeret eresztett, s azóta nem tud elszakadni Tihanytól. Ezért fogadja őt barátként a táj, ezért mutatja meg, villantja föl előtte összes ékét és titkát. Ő pedig úgy barátja, hogy zsivajos nyarán kívül kíváncsi fázós, jeges napjaira, elhagyatott kora tavaszára. Egy a tájjal, vizet kísérő kőgátjaival, susogó nádasaival, égbefúródó jegenyéivel. Érti neszeit, a víz vad viháncolását, keserves sírását, haragos csattogásait, nyarát és telét, tavaszát és őszét.
Fotóin egyszerre van jelen a régmúlt történelmi emlékeivel és egyszerű hétköznapjaival, fölcicomázott ékességeivel és dísztelen, célszerű falusi házaival. Ezeken a képeken Tihany ősi falu és tizenkét négyzetkilométernyi földdarab; szelíd lankák, haragoszöld hegyek, árnyékos bokoraljak, napégette kopár sziklák; szépséges táj és nagy darab ég és végtelen víz együttese. Tihany ezeken az alkotásokon természet és ember-formálta-tapasztotta-toldozta település, valóság és álom, mindennapos izzadságos munka és a szellem korlátokat nem tűrő szabad szárnyalása.
Néki Tihany kőből, homokból, agyagból, vízből összegyúrt föld. Múlt és jelen, hétköznap s ünnepnap: maga az élet. Vissza