Ferenczy Júlia

Előszó

Az utóbbi hetvenöt esztendő csaknem teljesen kizárta a magyar művészeti köztudatból azokat az alkotókat, akik képzett magyar művészekként indultak ugyan, de akik az országhatárok költöztetésével egyik napról a másikra arra ébredtek, hogy saját nemzetük művészeti vérkeringéséből gyakorlatilag kikerültek. Az elmúlt évtizedek során -néhány kivételtől eltekintve- az erdélyi, a vajdasági, a kárpátaljai vagy a felvidéki képzőművészek munkásságáról a magyarországi szakemberek is csak felületes ismeretekkel rendelkeztek, ezen alkotók tevékenységéről a legszűkebb szakma és a kritika tudomására is csupán véletlenszerű információk jutottak.
Ha az alkotó művésszé válása - az országhatár tologatásához viszonyítva - időben későbbre esett, akkor az illető nemcsak hogy a saját nemzete elismerésére nem számíthatott, de művészi egyénisége kialakulásának időszakában az anyaországi művészet termését, kérdéseit, tapasztalatait, irányzatait, divatjait vagy eseményeit -a nyugatiról nem is szólva- meg sem ismerhette. A leszakadt régiók művészete tehát a sajátos körülményeknek megfelelően alakult.
Hogy melyik utódországban hogyan? Erről mindmáig senki sem rajzolt átfogó képet.
Nehéz élete volt annak a művészgenerációnak, amely Trianont követően magára maradt Erdélyben, s talán még nehezebb annak, amely az 1919-es közhatalomváltás után, alig döcögő főiskolákon, a művészoktatás terén kevés tapasztalattal rendelkező román művésztanárok irányításával sajátította el tudását.
Mégis mérföldkőnek számít az erdélyi magyar képzőművészetben a Trianon után romániai főiskolákon tanult első művészgeneráció fellépése, a romániai magyar művészek első nemzedéki jelentkezésének a megszervezése (145). 1939. december 3-án Kós Károly kezdeményezésére és biztatására (146) és Bánffy Miklós anyagi segítségével tizenöt fiatal festő és szobrász lépett Kolozsváron a közönség elé. Egy-két kivételtől eltekintve, valamennyien a temesvári vagy a bukaresti szépművészeti akadémiák végzettjei voltak. Némelyikük már Nagybányát is megjárta, de legtöbbjükön Párizs másodkézből jövő hatása érződött. Ők voltak az 1929-ben Marosvécsen életre keltett Barabás Miklós Céh fiataljai, csoportjuk a Tizenötök név alatt maradt meg az erdélyi művészeti köztudatban.
Annak az emlékezetes első seregszemle katalógusának sorrendje szerint a Tizenötök a következők voltak: András László, Andrásy Zoltán, Balázs Péter, Brósz Irma, Debitzky István, Erdei Erzsébet, F. Ferenczy Júlia, Incze István, Kós András, Kósa-Huba Ferenc, M. Makkai Piroska, Olajos István, Piskolthy Gábor, Rodé Edit és Tollas Júlia. Vissza