Királyi fenség I-II.

Előszó

Dél, hétköznap, az Albrechtstrassen, a székváros főutcáján, amely az Albrechtsplatzot és a Régi Palotát a gárdagyalogosok kaszárnyájával összeköti. Az idő mérsékelten jó, kifejezéstelen. Nem esik, de az ég nem is tiszta; egyenletes szürkeségü, közönséges, ünnepietlen, az utca tompított, józan világítást kap tőle, amely kizár minden rejtelmességet, minden különös hangulatot. A forgalom közepes élénkségü, nagy zaj és tolongás nélkül való, a minthogy a várost nem is jellemzi valami nagy tevékenység. A kocsiúton villámos kocsik siklanak végig, bérkocsik robognak előre, a gyalogjárón ott mozognak a rendes járókelők, színtelen benlakók, népség, katonaság. A járókelők között két szürkeköpenyeges katonatiszt jön egymással szembe: egy tábornok és egy hadnagy. A tábornok a Palota felől jön, a hadnagy a kaszárnya felől. A hadnagy nagyon fiatal, tejfeles száju, félig gyerek még. Keskeny vállai vannak, sötét haja és olyan karakterisztikusan széles arccsontjai, mint errefelé igen sok embernek; a szeme kék, kissé fáradt pillantásu és fiús arca barátságos, de zárkózott kifejezésü. A tábornok hófehér, magas, vállas, felette impozáns jelenség. A szemöldökei olyanok, mintha vattából rakták volna ki őket, bozontos bajusza beárnyalja a száját és az állát. Lassan és súlyosan halad előre, kardja meg-megcsörren az aszfalton, tollforgója lobog a szélben és köpenyegének vörös kihajtása minden lépésnél meglibben. Igy közelednek egymás felé. Vissza