A varázshegy I-IV.

Előszó

Részlet a 11. oldalról:

Hans Castorp története, melyet el akarunk beszélni - nem az ő kedvéért beszéljük el (mert az olvasó egyszerű, noha megnyerő fiatalemberrel ismerkedik meg az ő révén), hanem a történet kedvéért, ez pedig rászolgált arra s még hozzá nagy mértékben, hogy elbeszéljük (mellesleg Hans Castorp javára szólhatna az is, hogy ez az ö története s hogy nem mindenkivel esik meg minden történet) - szóval ez a történet jóideje már, hogy megesett, úgyszólván már teljesen bevonta a történelem nemes rozsdája s feltétlenül a legmélyebb mult idő alakjában kell elbeszélni.
Ennek a körülménynek a történet semmiesetre se vallaná kárát, sőt talán inkább a javára szolgálna. Mert kell, hogy a történetek a múltban menjenek végbe, s azt lehetne mondani, minél elmultabbak, annál több haszon háramlik ebből történeti mivoltukra meg elbeszélőjükre, a félmúlt titokzatosan suttogó felidézőjére. De a történelemmel is ugy vagyunk, mint manapság az emberekkel s köztük nem utolsósorban az elbeszélőkkel: jóval idősebb, mint amennyi éveinek száma, élemedettségét nem lehet napok szerint, korát, mely ránehezedik, nem lehet évek szerint kiszámitani: elmultságának a foka tulajdonképpen nem az időn fordul meg, - olyan kijelentés ez, amellyel csak amúgy mellesleg célzunk és utalunk e titokzatos elem problematikus voltára s különös kettősségére... Vissza