Theologiai Szemle 1933. Aratás-Szüret

Előszó

Nem lehet elégszer hangoztatni, hogy advent annyit jelent, mint eljövetel, elérkezés, megérkezés, találkozás. Az Ur Jézus Krisztusnak találkoznia kell a te lelkeddel, az én lelkemmel .Csak az az igazi keresztyén ember, aki ebben a földi életben találkozik az Úr Jézus Krisztussal. Mert egyszer, halál után, akár akarod, akár nem, találkoznod kell Övele. Amint a halál sötét kárpitjai összezárulnak és elszakad a lélek e világtól, abban a szempillantásban ott áll az örökélet Ítélő fejedelme előtt, az ég és föld Ura előtt, akinek teljes hatalom adatott mennyen és földön. Hogy nem gondolsz Rá?, hogy eszedbe sincs Vele találkozni?, hogy annyira belemerülsz a világba, hogy elfeledkezel Róla? Ez csak önámitás. Ha lefekszel a vonat fülkéjében és jóizüet aluszol, a vonat éppen olyan menetrendszerű sebességgel robog és megérkezik a végállomásra. Ha a hajón, az óceánjáró gőzösön beülsz a kényelmes karos- székbe és napozol, engeded, hogy a napsugarak végig cirógassanak: megszámlálhatatlan fonalnyi sebes- céggel megy a nagy óriás a végső rév felé. Most itt ülsz mozdulatlanul e templomban és ugyanakkor megy velünk az élet, csillagoknak és csillagzatoknak szédítő sebességével a nagy találkozás felé. Ki nem mondhatóan boldog az a lélek, aki az ádventet még itt e földi életben, de belülről szivében és lelkületében, éri meg.
A felolvasott szentige előtt közvetlenül egy ilyen ádventi jelenet van leírva. Amint 70 tanítvány érkezik vissza. Ez volt a tanítványok első ádventje. Újra látták és újra hallották a Mestert, ennek bíz- tató és áldó szavát. Az Írástudóról szól, aki úgy indult el, hogy azután oda roskadjon az Ür Jézus lábához és ügy menjen el, hogy ő is irgalmasságot cselekedjék, miként a samaritánus.
Sokszor észrevehetjük, hogy Jézus az életnek egy-egy komoly eseményében jő felénk. Hányszor tesz a lélek úgy, mint mikor kellemetlen ismerőst fedezünk fel messze az utca végén, hirtelen átcsa- punk a másik oldalra, hirtelen úgy teszünk, mintha elfelejtettünk volna valamit és visszatérünk. Vagy hirtelen úgy nézünk, mintha ebben a pillanatban a kirakatban valami nagyon érdekes volna és meg- szólitás nélkül elengedjük menni mellettünk, mint, ahogyan elmennek egymás mellett a csillagok és nem szólnak egymásnak, akkor sem, ha lehullnak, akkor sem, ha az örök távolság ködébe vesznek. De jön és lecsap reánk ez az ádvent, mint ahogy jön váratlanul az öröm, vagy ránkszakad a baj, ahogy besurran a ragály, ránk sújt váratlanul a szerencsétlenség és betoppan kéretlenül a halál. Boldogok, akik várják ezt az ádventet, akik előre_készülnek és akik óhajtják ezt a találkozást! Hogy eltervezi a hivő lélek: mi mindent kérdezne Jézustól. Óh, ha ebben a földi életben, hacsak egy pillanatra is, szemtől-szembe állhatnék az én megváltó Krisztusommal. Egész úton gondolkodott a nagy költő, hogy mit mondjon, ha majd édesanyjával találkozik odahaza ? Eltervezte, hogy mi mindent mesél, de amikor elkövetkezett ez a pillanat, akkor csak megölelte és szótlan maradt. Hát a mi lelkünk gondolkodik-e azon, hogy mit kérdeznénk Jézustól, hogyha övele találkozunk, mit mondanánk Neki? Mennyi égető kérdése van ennek a társadalomnak, mennyi lángoló kérdése van a mi szivünknek! Vagy engednők azt a pillanatot szótlanul, kérdés nélkül elsu- hanni mellettünk? Hogyha csak felényire is átéreznők e találkozás páratlanságát, volna-e álommal áldott éjszaka ennek az országnak határain belül ? Mit kérdeznél szivünk, ha találkoznál az örök élet fejedelmével? Mi se kérdezhetnénk mást, mint amit kérdezett az Írástudó! A legfontosabb kér- dése a léleknek az: Uram, mit cselekedjem, hogy az örök életet elnyerhessem ? Mit cselekedjem, hogy megnyíljanak előttem a Te királyságod kapui ? Ma sem kapnánk rá más feleletet, mint ezt a két ki- rályi parancsolatot '¦ ?Szeresd az Urat a te Istenedet, egész szivedből és egész telkedben és egész erődbenés egész elmédben és szeresd a te felebarátodat, mint tenmagadat.“
Erről akarok szólni, de balgatag vállalkozás volna, hogyha ennek a rövid órának a keretében én ezt az óriási két törvényt egybe akarnám foglalni. Csak a naiv gyermek gondolhat arra, hogy egy fényképezőgéppel egy szempillantás alatt lefényképezze az egész Dunántúlt, vagy az egész Csonka- Magyarországot. Csak a Balga gondolhat arra, hogy egy vászonra ráfesse az egész Atlanti Óceánt. Pedig ezek porszemek, apró, picinyke, nyomorult hulladékai ennek a teremtett világnak a szeretet nagy isteni törvényének véghetetlensége és örök érvényű nagy tartalma mellett! Csak a mi életünknek a szemszögéből egy pillantást szeretnék vetni a második parancsolatra: ?Szeresd a felebarátodat,mint tenmagadat!“

Vissza