Omló bástya

Előszó

"Itt a madárdal ideje és hallani nálunk a vadgalamb búgását."

"Én, Solon Barnes, az Úr és e gyülekezet jelenlétébe ezennel feleségül veszem Benecia Wallint, megfogadván, hogy Isten segítségével szerető és hűséges férje leszek, amíg a halál el nem választ bennünket egymástól."

"Én, Benecia Wallin, az Úr és e gyülekezet jelenlétében, ezennel férjemül választom Solon Barnest, megfogadván, hogy Isten segítségével szerető és hűséges felesége leszek, amíg a halál el nem választ bennünket egymástól."

Mélységes csendben hangzottak el ezek az ünnepélyes szavak a Barátok gyülekező-házában, a pennsylvaniai Dukla községben, egy ragyogó, júniusi hétköznap reggelén, a tizenkilencedik század végén. Körülbelül száz ember volt a teremben - a fiatal pár rokonai és barátai.

Aki ismerte a Quakerek történetét és hagyományait, első szempillantásra láthatta, mennyire megváltoztak az idők azóta, hogy e magas erkölcsi és szellemi fokon álló szervezet megalakult. Hitének és szokásainak ereje valamikor olyan szilárd volt, hogy szigorúan szabályozta a közösség minden tagjának életét. Nemcsak a hagyományos Quaker-szokások feltétlen követésére kényszerítette őket, hanem arra a méltóságteljes viselkedésre is, mely bizonyságot tesz arról, hogy testünkben és lelkünkben szűntelenül érzik a "Belső Világosság" jelenlétét. Ez nem lehetett más, mint az Isteni Alkotó Szellem tudata, melyben Isten egyesül gyermekeivel, az emberi lényekkel. Vissza