Théléme 1997. ősz

Előszó

Kedves Olvasó!

A lap, amit kezébe vett, címével a reneszánsz egy nagy könyvét idézi. A Gargantua és Pantagruel c. regényben olvashatunk a théléme-i apátságról - egyfajta bentlakásos tanintézmény -, melyben lányok és fiúk élnek, egymásnak tetsző ruhákat hordanak, jókat esznek és ami a legfőbb tulajdonságuk: sokat olvasnak. Ez az életmód együtt jár ugyan némi tartózkodó elkülönüléssel, de ez az ára annak, hogy az eladdig keletkezett szövegeket a lehető legnagyobb számban ismerjék, tehát otthon legyenek a betű kultúrájában. Zártságuk tehát a nyitottságuk záloga.
A théléme-i apátság a zsíros hajú F. Rabelais (ferences, majd bencés szerzetes, orvos és író, sőt: nyelvbűvész) kopaszodó koponyájából ugrott ki a világra - a bűntudatos gótikából ébredező világra. Ki tudja, mi most miből ébredünk? Nyilván korunk is sugallta az ötletet, hogy éppen ennek a szerzőnek éppen ezt az utópiáját választottuk folyóiratunk címéül. F. Rabelais regényében a kultúrához néha iróniával viszonyul, sőt, azokhoz az emberekhez általában gúnyosan, akik saját - a kultúráról szóló - tudásukat nem iróniával kezelik. Szereplői mégis a legszorgalmasabbak régi és új szövegek tanulmányozásában, habzsolásában. Talán nekünk az volt a fontos, hogy a tudás egyfajta viszonyulási lehetőséget ad a jelek közt? Vagy talán az, hogy ez mégsem végleges viszonyrendszer? Mindenesetre mindenevőnek kell lennünk, ha el akarunk igazodni a sokrétűnek feltételezett világban. Vissza