Testvérgyilkosok

Fülszöveg

A Nap ártatlan arccal ismét felnevetett. A magot elvetették gondolta, és nincs már messze az óra, amikor a sivatagból is virágzó kert lesz. Mint éhes rovar, akit éppen éhsége űz. Szárnyain vörös magokat cipelve igyekszik ez a törpe kalmár virágról virágra, sátorról sátorra, szívről szívre. Isten áldjon! - szólt a Nap. Belefáradtam, hogy folyton a régi világ arcát bámuljam. Öreg kocsihajtó vagyok csupán, ki megállás nélkül fut ugyanazon a pályán. Annyi éven át kellett néznem, ahogy ugyanazok a gazdák örökké ugyanazokat a hátakat korbácsolják. Forduljon a sors kereke: új arcok jöjjenek elő most a fényre! Mozduljon már a Szív egy kicsit előbbre, hogy a világ is mozdulhasson. Haladj hát tovább. Bogár apostol, te vén házaló, bátorság! Ezernyi hozzád hasonló bogárral találkoztam. Mind ugyanazt az árut cipelte, de mind másként nevezte. Nagy mesélők vagytok egytől-egyig, és szeretlek titeket. Az emberek, mint az örökké ártatlan gyermekek hisznek meséiteknek: s mert hatalmas erővel megáldott az emberi lét meséiből valóság lesz.

A napjainkra már klasszikussá vált szerző, aki a krétai Iraklionban született 1883-ban, majd Athénban és Párizsban tanult jogot és filozófiát. Most magyarul is megjelenő, és mindeddig a hazai olvasóközönség előtt ismeretlen művében - miként más regényeiben is - síkraszáll azon emberi értékekért, amelyek egész írói tevékenységét meghatározó eszmeiségének alapját képezik. Az egyéni szabadság, a sors, a szellem felemelkedésének kérdései a szerzőtől megszokott lírai és profán hangnemek mesteri ötvözetébe ágyazva merülnek fel, és szolgálnak Kazantzakisz idealisztikus szemléletmódjának kifejezőeszközéül.

Jelen regényében a második világháborút követő görögországi polgárháborús időszak élményeit eleveníti fel az epiruszi hegyvidéket megszállva tartó gerillák és egy szegénységtől sújtott, kis hegyi falu, Kasztelo lakóinak történetén keresztül. A falucska papja, Jannarosz atya, lelkében őrizve a misztikusokat kísértő kiábrándultság sötét örvényeit és az olykor fellángoló bizonyosság vigasztaló lángját, harcol mind mind a saját, mind a körülötte élő üdvösségét, és próbálja tettekre váltani az evangélium üzenetét. Miközben szinte észrevétlenül kelti életre önmagában az abszolút igazság mítoszát és terjeszti ki a Feltámadás szimbolikus értelmezését. Célja: a politika kétpólusú erőhatásainak kitett és meghasonlott faluközösség újraegyesítése. Küzdelmei során mindkét oldalon felfedezi az emberi szív nemes szándékait. Éppen úgy, mint az ideologikus buktatókat, melyek szélsőséges formájukban rombolással fenyegetik az általános emberi léterőket, és szükségszerűen válnak az önpusztító hatalmi struktúrák kiszolgálóivá. Egész lényét áthatja a nincstelenek és megalázottak fájdalma, a kilátástalanságba merült lelkek segélykiáltása és saját realitása készteti végül a "papot", hogy kimondja:

"Az eszmék nem léteznek, csak az embereket, akik hisznek bennük. Az ideák adják a formát, de az emberi test táplálja őket és ruházza fel a valóság erejével."

Sárközi Richárd Vissza