Testamentum

Fülszöveg

Harmincharmadik évembe lépve zárom le a könyvet. Képek helyett egyre inkább a nyelv lappangó, megmutatkozni kívánó szóképei. a szó századvégszó. Magunk kimondása helyett örökség-hagyás. Testamentum. Inkább kései, mint korai. Az Európa tükrébe tekintő nemzedéknek éppen legbensőbb érzéseit kellett megtagadnia, elfelednie, vagy csöndben őrizgetnie. Az elmúlt időszak nehezen összegyűlt, alig kimondott szavai sűrűsödtek össze. Nem akarom, hogy a belénk szúrt tüskék belső elgennyesedése pusztítson ki minket.
Három gyermekem van, megszámlálhatatlanul sok munkaköröm. Gyakorta óránként változik hivatásom: "szociológus", "garabonciás", "irodalomszervező", "poéta", verstani esszék írója, poétikaoktató - "Deviánsok Orfeusza" "túzokidomár" és Hlebnyikov-fordító. Faggatom a helybeli körök, közösségek közelmúltját, felszámolását, traumáját, értéke vesztett puszták, megőrző dombok szavait őrzöm. Folyamatos párbeszéd holtakkal, élőkkel. Jelent, múltat emésztek. Faggatom Zrínyi Miklóst, Juhász Gyulát: hol helyezkedünk el? Népünk sorsától hova billen a mérleg? Komp-ország, hiány-haza helyett mikorra lehetnénk mérleg-nemzet? Az írástudó képes-e meglelni helyét: a "mérleg közepén"?
Élet és halál koordinátáiban vergődik a szó, szerelem és gyűlölet feszíti kétfelé. A tér és idő közegellenállásait magunk mögött tudva. Tudván a mérlegelő pont tiszta esendőségét. Innentől kezdve az esztétikum is csupán följegyzés az emberiesség tábori jegyzőkönyvébe, "...mindenütt, ahol...".
Miképpen a Tarisznya (első verseskönyvem címadó szimbóluma) az ásó-kapát nem fogó pásztoremberek évszázados útitársa, úgy a "Testamentom" a jobbágynak és zsellérnek egyetlen alkalma és joga volt, hogy akaratát meghallgassák és esetenként végrehajtsák. Magam is - hozzájuk hasonlóan - szépítés és elhallgatás nélkül kívántam szólni.
Miképp nevem kezdőbetűjének kalligrammája a tartást, a türelmet, a tartósságot, a mérleg két nyelvét, az ölelés mozdulatát sugalmazza - úgy sorsunk is befejezetlen kereszt, amelynek még dolga van a világgal. Vissza