Természettudományi Közlöny 1934. január-december

Előszó

Részlet a januári számból:
Társalgás alvó emberekkel.

Alvó emberrel is el lehet beszélgetni, csak tudni kell a módját. Akárki megpróbálhatja, legkönnyebben a maga családjában. A kísérletnek az a furfangja, hogy az alvó embernek, akivel társalogni akarunk, nem szabad se túl mélyen, se túl felületesen aludnia, mert az előbbi nehezen hallja meg szavunkat, az utóbbi pedig hamarosan felébred. Az alvónak nem szabad előre tudni, hogy beszélni akarunk vele, nehogy nyugtalan legyen és az álom elkerülje szemét.
Üljünk az alvó mellé és figyeljük meg a lélekzését. Ha az mély és egyenletes, beszéljünk hozzá egészen halkan és fokozzuk lassan hangunk erejét, míg alvónk lélekzése felületesebb és talán kissé rendetlenebb is lesz. Ekkor áll be az alvásnak a kísérlet céljából legalkalmasabb foka. Vigyázzunk azonban arra, hogy föl ne ébredjen beszéd közben, ha csak nem akarjuk összehasonlítani a szavát az álmával, amiről ébredés után adhat csak számot. Ha az alvó a kísérlet közben ébredezni kezdene, hagyjuk egy kis időre abba a társalgást, míg az alvása megint valamelyest elmélyül.
Az alvó néha úgy beszél, mint az éber ember, bár sokszor nem lehet megérteni, hogy mit is jelent az a kusza szóegyveleg, amit tőle hallunk. A betű- és nyelvtani botlások még nem zavarják a megértést. Már nehezebben igazodunk el, ha az alvabeszélő csereberéli a szavakat, vagy új szókat talál ki, vagy ha egész beszédének semmi értelme sincs. Mégis néha még az összegabalyított szóegyveleget is ki lehet hüvelyezni, különösen, ha az alvó elmondja ébredése után az álmát. Hogy az alvabeszélő szavait helyesen ítéljük meg, meg kell gondolnunk, megértette-e, amit tőle kérdeztünk és nem azért felel-e kuszán, mert csak félig, vagy sehogyse hallotta azt, amit tőle kérdeztünk. Néha csak egy hosszabb beszélgetés összefüggései alapján tudjuk megállapítani, hogy felfogta-e a szavunkat. Érdekes az a határozottság, amellyel az alvó ember még az: egészen határozatlanul és értelmetlenül feltett kérdésre felel, olyanra, amilyenre voltaképen nem is lehet feleletet adni.
Nagyon jellemző az alvó ember társalgásában a gondolatok megszakadása, amely hasonlít ahhoz a gondolatszakadáshoz, amelyet Bleuler az elmezavar skizofréniás alakjában ír le és abban nyilvánul meg, hogy két egymást nyomon követő mondat közt semmi összefüggés sincs. Lehet, hogy ilyenkor valami fordulat következett be az álomban, amely az alvót hirtelen egész más elíziumi mezőre ragadta. Hiszen tudjuk, hogy milyen gyorsan változnak meg álmaink színhelyei és személyei, míg az egyik pillanatban egy bizonyos városban vagyunk, a következőben már egész más helyen játszik velünk álmunk: megjelenik előttem édesatyám képe, hogy egyszerre csak - mondjuk - a német császárévá alakuljon át. Vissza