Természettudományi Közlöny 1903. január-december

Előszó

Részlet a könyvből:

A növények érzékszervei.

Az érző tehetséget és a szabad mozgást azelőtt olyan tulajdonságnak tartották, mely az állatokat a növényektől megkülönbözteti. E felfogás a felsőrendű állatok és felsőrendű növények összehasonlításából származott.
A mint azonban a természetbúvárok az alsóbbrendű szervezetekkel is behatóbban kezdtek foglalkozni, csakhamar kitűnt, hogy egyrészt vannak állatok, a melyek nélkülözik a szabad mozgást (sok virág-állat, korall), viszont vannak növények is, a melyek szabadon mozognak (kovamoszatok, oscillariák). A szabad mozgást tehát már nem tekinthetjük többé az állatokat a növényektől megkülönböztető sajátságnak. Ugyanaz áll most már az érző tehetségre nézve is, a mennyiben kitűnt, hogy mind az állatok, mind a növények élő állománya, a protoplazma, lényegében véve, azonos. így ezentúl az élő lényeknek nem annyira a megkülönböztető, mint inkább a megegyező vonásait kezdték keresni. Ez a megegyezés abban nyilvánul, hogy mind az állatokat, mind a sövényeket egy különös sajátság jellemzi, mely őket az élettelen testektől lényegesen megkülönbözteti: ez a sajátság az ingerlékenység (irritabilitás). Az élő testek azon tulajdonságát értjük ezen, mely szerint a külső hatásokra bizonyos, nekik sajátos módon reagálnak s ez a reakczió merőben eltér az élettelen testeknek ugyanazon tényezők iránt való viselkedésétől. A külső tényezők (gravitáczió, fény stb.) mint ingerek hatnak az élő testre, melyben ennek következtében bizonyos belső erők szabadulnak fel, s ezek az élő testet reakczióra, azaz bizonyos működésre indítják. Ilyen inger okozta működések teszik az életet, a mi csak az élő anyagnak eme legfontosabb tulajdonsága, sajátos ingerlékenysége által válik lehetővé. Annak kimutatására, hogy az ingerlékenység miben áll tulajdonképen, és hogy valamely külső tényezőnek a növénytestre való hatása miben tér el ugyanazon tényezőnek valamely élettelen testre való hatásától, álljon itt a következő példa. Vissza