Előszó
Az előttetek álló túrák útvonala valamivel hosszabb, mintha iskolába mennétek és vissza. Annyiból viszont egészen más, hogy ha ezt az utat figyelmesen és csendben teszitek meg, nemcsak a szerencsén múlik, találkoztok-e „valami érdekessel". Biztos, hogy találkoztok.
Akik erre a néhány órára segítségetekre lesznek, túlzás nélkül állíthatják, hogy mindeddig nem tudtak úgy megtenni ötven métert sem, hogy a talajon, a magasban, vagy a kettő között meg ne jelent volna valamilyen formában az a csoda, amit mi emberek természet néven nevezünk. Persze nem is lehetne rá ennél jobb kifejezés, ha ezt használva megjelenik előttünk egy elképzelhetetlenül hatalmas, nagyrészt kék gömb, melynek kékségét csak olyasmi töri meg helyenként, aminél szebbet emberi képzelőerő álmában sem lesz képes meglátni.
Hát még tervezni, megalkotni, akár tovább szépíteni. Mert azt a kéket megtörő, milliárd színű zárvány a szárazföld, amelyen házaink állnak, autóink száguldoznak, és amelyre űrt és Holdat megjárt eszközeink utasai is azzal térnek vissza, hogy szép, szép, de létezni csak itt lehet.
Az ejtőernyős is csak azért emelkedik az égig, hogy némi pörgés-forgás, fülzúgás után földet érezhessen a lába alatt. Zuhanás, ereszkedés közben aligha gondol arra, hogy ha - leérkezve egy mezőre - elsőt dobbant vastag falú cipőjével, sáskák, szöcskék, gyíkok, békák serege rebben ezerfelé, mintha vendégként díszes fogadtatásban részesülne.
Terepsétátokat próbáljátok úgy megtenni, hogy erdőn-mezőn járva ennek a vendégváró gyülekezetnek minél több tagjával sikerüljön találkoznotok. De gondoljatok arra is, hogy ezen állatsereglet tagjainak életében, élete minden percében sokkal fontosabb dolga van, mint vendégeket fogadni. Nekik nincs orvosuk, rendőrségük, fűtésük, áruházuk. Életük van csak, amit maguk és utódaik számára csak a másik élete árán tudnak fenntartani.
Ez a növényekkel sincs másképp. Csak rájuk valamilyen okból másképp gondolunk. A talajra, és ami alatta van - mert bizony az alatt is sok minden van - még, vagy már egyáltalán nem vetünk ügyet sem.
Ez a gyülekezet azonban tud valamit, amit nekünk embereknek nem egyszerűen célszerű, hanem halaszthatatlanul és életbevágóan fontos lenne újratanulni. Mert egyszer már tudtuk, csak elfelejtettük: együtt élni a világgal úgy, hogyha azt mondjuk, ember módjára: ne az élővilág, a levegő, a Föld léte elleni pokolbéli fohász legyen, hanem hegyoldalak szétrobbantása, elefántcsont-vadászat és benzinkúttá mocskolt élővizek nélküli kapcsolat köztünk és élőlénytársaink között.
Vissza