Teremtett lények

Fülszöveg

Malgot István szobrai lények.
Beszélnek, kommunikálnak, a kapcsolatot keresik. Szólnak - egymáshoz, hozzánk, a démonokhoz, az istenekhez. Otthonuk a Föld, szülőjük a Menny, létük a feszültség: néha fájdalom, néha beteljesülés, néha reménytelenség, olykor öröm.
A lét határhelyzetei. Nyugalmukban is feszültséget hordozók, fordulópontok, csomópontok, egy hatalmas kapcsolatrendszer ízületei.
Pillanatfelvételek - lendületük, mozdulatuk végtelen, hátterük a világmindenség.
Anyaguk tömör: fa, fém. Testük mégis anyagtalan, súlytalan, elröppennek a tömegvonzás börtönéből. Túlmutatnak a pillanaton: időtlenek. Hidat vernek, hidak Föld és Menny között. Mint magunk, mint az Ember: alulról kezdenek, egy fentről jövő szellemi gondolat megtestesüléseként anyagból vétetnek, a mélységből kiáltanak - eredetük, valami náluknál magasabb felé fordulnak. Magasabb: a teremtő, az istenek, az örökkön való felé.
Fényben megmártózó arcok, egymást szorító kezek, egymáshoz préselődő testek, szeretkezők.... Tovább

Fülszöveg

Malgot István szobrai lények.
Beszélnek, kommunikálnak, a kapcsolatot keresik. Szólnak - egymáshoz, hozzánk, a démonokhoz, az istenekhez. Otthonuk a Föld, szülőjük a Menny, létük a feszültség: néha fájdalom, néha beteljesülés, néha reménytelenség, olykor öröm.
A lét határhelyzetei. Nyugalmukban is feszültséget hordozók, fordulópontok, csomópontok, egy hatalmas kapcsolatrendszer ízületei.
Pillanatfelvételek - lendületük, mozdulatuk végtelen, hátterük a világmindenség.
Anyaguk tömör: fa, fém. Testük mégis anyagtalan, súlytalan, elröppennek a tömegvonzás börtönéből. Túlmutatnak a pillanaton: időtlenek. Hidat vernek, hidak Föld és Menny között. Mint magunk, mint az Ember: alulról kezdenek, egy fentről jövő szellemi gondolat megtestesüléseként anyagból vétetnek, a mélységből kiáltanak - eredetük, valami náluknál magasabb felé fordulnak. Magasabb: a teremtő, az istenek, az örökkön való felé.
Fényben megmártózó arcok, egymást szorító kezek, egymáshoz préselődő testek, szeretkezők. Helyüket keresők, tér és idő keresztjén. Minden porcikájukban velünk, halandókkal rokonok. Tükröt tartanak nekünk ezek a lények, emberi-isteni alakok: magunkat látjuk, mindennapos küzdelmeinkben, hogy mik vagyunk, és néhány lény mutatja: mivé is lehetnénk. Ahogy alkotójuk mondja magáról: „Sötét angyal voltam egykor, de átálltam a jó oldalára."
Teremtőjük fotóin láthatjuk ezeket a lényeket, több oldalról, többféle arcukat megmutatva, Götz Eszter gondolatainak tükrében. S ugyanő kérdezőn, kutatón egy fordulatokban gazdag művészélet állomásait kíséri végig ebben az interjúkötetben. Vissza