Tere-fere

Előszó

1901 augusztusában a szabadkai állami gimnázium néhány tanulója Előre címmel diáklapot alapított, amely - ismereteink szerint - három szám után megszűnt. Többek közt azért is, mert szerkesztőjük és tizennégy-tizenhat éves munkatársaik - Kosztolányi Dezső, Csáth Géza, Fenyves Ferenc és a többiek - a következő tanévben más fórumokon folytatták irodalmi kísérleteiket; az érettségi (1903) után pedig messze kerültek Szabadkától.
Az elkövetkező években, évtizedekben életútjuk többfelé ágazott. Kosztolányi Dezső a tollal jegyezte el magát. A Nyugat elismert munkatársa lett, de szoros kapcsolat fűzte a középosztály népszerű hetilapjához, az Új Időkhöz és a katolikus Élethez is. Számos verses- és elbeszéléskötete jelent meg, köztük a Modern költők (1914) című műfordítás-gyűjtemény, amely a korabeli világirodalom kézikönyvének is beillett. Az 1918-1919-es forradalmakat követően mint újságíró rövid ideig a szélsőjobboldali és antiszemita Új Nemzedéknél kereste kenyerét, de már 1921-ben a Pesti Hírlap szerződtette. Időközben befejezte az írói dilettantizmus szatíráját, a Nero, a véres költőt (1922), s általános elismerést aratott második regényével, a Pacsirtával (1924) is.
Az Előre másik munkatársa, Csáth Géza sem lett hűtlen az íráshoz, elbeszélései a magyar próza új mélységeit tárták fel. Orvosi tanulmányokat folytatott; diplomásként a lélek, az ösztönök titkait kutatta, s rabja lett a kábítószereknek. A varázsló látomásokért és felfedezésekért súlyosan bűnhődött, 1919-ben önkezével vetett véget életének. Vissza